Tíz találmány, amely a véletlennek köszönhető, a mikrohullámú sütőtől a Viagráig
2018. március 28. 14:18 Múlt-kor
Korábban
8. Tépőzár (1955)
Idén hatvan éve, 1958-ban szabadalmaztatták a tépőzárat. De a világszerte az élet minden területén, a kábátok összezárásától a bútorok ülőpárnáinak helyükön tartásáig mindenre használt kampós-hurkos rendszert egy véletlen következtében fedezték fel. 1955-ben George de Mestral svájci villamosmérnök kutyasétáltatás után felfedezte, hogy a bojtorján bojtjai mind ruhájához, mind kutyája szőréhez odatapadtak. Miután mikroszkóp alatt is megvizsgálta őket, több ezer apró kampót talált a bojtokon, amelyek így könnyen bele tudtak kapaszkodni a mindennapi ruhák szövetének apró hurkaiba. Ez arra az elhatározásra sarkallta, hogy készít egy kétoldalú rögzítőrendszert, melynek „egyik oldala a bojtokéhoz hasonló merev kampókkal van ellátva, a másik pedig puha hurkokkal, mint a nadrágom szövete” – mondta. De Mestral több anyagot is kipróbált, hogy megtalálja a legalkalmasabbat, amelyik a legerősebben tapad össze. Arra jutott, hogy a nejlon tökéletes. Így született meg a tépőzár, azaz Velcro – amely az angol „velvet”, azaz bársony, és „crochet”, azaz horgolás szavak egybevonásából jött létre.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2012
- Özvegyek országa: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- A férjét istenítő vörös grófnő
- A pártfeleség
- "18 évet vártam erre a napra"
- "Na, Nagyné, meghallgatod, amit írtam?"
- A kormányzó hitvese
- A Tutanhamon-sír feltárásának krónikája
- A magány rabjai
- A prostitúció és a prostituáltak rendőri szemmel az 1980-as évek Budapestjén
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap
- Amennyire a közönsége szerette, Doyle annyira gyűlölte detektívregényeit tegnap
- Az angol nemesi családok egyharmada halt ki a rózsák háborúja során tegnap
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 2024.05.21.