Tíz szívszorító naplóbejegyzés a 2. világháborúból
2015. július 30. 08:18
Korábban
Pearl Harbor szemtanúja
„Reggel 8-kor arra ébredtem, hogy robbanás rázza meg Pearl Harbort. Felkeltem, mivel úgy gondoltam, valami izgalmas dolog történhetett. És mennyire rosszul gondoltam! Amikor a konyhához értem, Pop kivételével az egész család a haditengerészeti dokkot nézte, amelyet fekete füst borított, és hatalmas robbanások ráztak meg. Mindannyian borzasztóan aggódtunk. Anya és én kimentünk a verandára, hogy jobban lássunk, amikor három gép zúgott el a fejünk felett olyan közel, hogy akár meg is érinthettük volna őket. És akkor megértettük. Akkor már egész Hickam felett hullottak a bombák. Mivel nem tudtunk mást tenni, az ablakoknál maradtunk, és néztük, ahogy a tűz mindent elemészt. Olyan volt, mint egy európai filmhíradó, csak még annál is rosszabb.
Láttuk, amint egy csapat katona teljes sebességgel vágtat felénk a laktanyából, amikor egy egész sor, mögöttük becsapódó bomba a földhöz vágta őket. A porfelhő mindent elárasztott, úgyhogy körbe kellett szaladunk a házban, hogy becsukjunk minden ablakot. Eközben egy csomó katona keresett menedéket a garázsunkban. Teljesen váratlanul érte őket a támadás - és többségüknek még csak fegyvere sem volt” - olvasható a titokzatos Ginger nevű szerző 1941. december 7-i naplóbejegyzésében.
Japán aznap hadüzenet nélkül támadta meg az Egyesült Államok haditengerészetének Pearl Harbor-i támaszpontját. A mindössze 90 percen át tartó, meglepetésszerű offenzíva során 2403 amerikai vesztette életét. Az USA másnap hadat üzent Japánnak. Pearl Harbor környékén azonban nemcsak katonák, hanem - a tengerészgyalogosok családtagjain kívül - helyi lakosok is éltek. A fenti naplóbejegyzés gimnazista szerzője, a 17 éves Ginger (a teljes nevét nem tudjuk) a Pearl Harbor-i bázis keleti felén található - és az írásban is említett - Hickam Fielden lakott családjával.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/460e792abeb8e64d7cac3861fb344f11.jpg)
![Anno](/ih0Ax/label/.cut-640x400/495.jpg)
Anno
- A kataklizma, ami elhozta a portugál gyarmatbirodalom végét
- Az elektromos jelzőlámpával világelső lett a forgalmi káosz legyőzésében Cleveland városa
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Bosszúvágy, pénzhiány, hatalmi intrikák: a keresztesek pusztítása Konstantinápolyban
- Patton tábornokot előbb az amerikaiak, majd a szovjetek próbálhatták meg eltenni láb alól
- Végső elkeseredésében választotta a halált az első világháború utolsó percében elesett katona
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/062b595874e4bcb0b118980e80a294b2.jpg)