Tíz színésznő, akik királyi sarjakkal voltak romantikus kapcsolatban
2018. május 18. 16:39 Múlt-kor
Korábban
Grace Kelly (1929-1982)
Hollywood egyik legnagyobb sztárjaként Grace Kellyt imádta az egész világ közönsége. A vidéki lány című 1954-es alakításáért Oscar-díjat nyert színésznő szerepelt az 1952-es Délidő és az 1954-es Hátsó ablak című kasszasikerekben is. Ezek után a tündérmese tökéletes végkifejletének tűnhetett, amikor 1956-ban feleségül ment III. Rainier monacói herceghez.
Grace hercegnő házassága azonban egyáltalán nem volt meseszerű. 26 éves korában kötött házassága hollywoodi karrierje végét jelentette. Kénytelen volt visszautasítani a főszerepet Alfred Hitchcock Marnie című 1964-es pszichothrillerében, miután Monaco népe körében felháborodást keltett, hogy hercegnőjük bűnözőt készül alakítani a vásznon. A további híresztelt visszatéréseiből sem lett semmi, mivel Rainier herceg kívánsága az volt, hogy felesége szakmájától visszavonultan éljen.
Grace ezek után a filantrópiának és három gyermekük nevelésének szentelte életét, és barátságba került Diana walesi hercegnővel is. Grace Kelly tragikus módon, autóbalesetben halt meg 1982-ben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. A reformkor fő kérdései
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Miért volt vértelen 1848. március 15-e?
- A nyelv átalakításáról szóló vitát is beindította a magyar államnyelvvé tétele
- Az irodalomban és a politikában is maradandót alkotott Kemény Zsigmond
- Az 1848-49-es szabadságharcban is tevékeny szerepet vállalt Irinyi János
- Alacsonyabb származása miatt sosem teljesülhetett be Vörösmarty első szerelme
- A cenzúra kicselezése érdekében adott alcímet a Himnusznak Kölcsey Ferenc
- Alig épült meg, máris történelmi esemény színhelye lett a Nemzeti Múzeum
- Nem láthatta színpadon a Bánk bánt Katona József
- Csatatértől az elmegyógyintézetig: ki volt Széchenyi István gróf?
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap
- Amennyire a közönsége szerette, Doyle annyira gyűlölte detektívregényeit tegnap
- Az angol nemesi családok egyharmada halt ki a rózsák háborúja során tegnap
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 2024.05.21.