Tíz színésznő, akik királyi sarjakkal voltak romantikus kapcsolatban
2018. május 18. 16:39 Múlt-kor
Korábban
Rita Hayworth (1918-1987)
1948-ban Hollywood egyik legünnepeltebb színésznője, Rita Hayworth feladta a vásznon való szereplést, és feleségül ment Aly Khan pakisztáni herceghez. A herceg III. Aga Khan fia volt, aki a pakisztáni naziri vallási csoport imámja volt, a világ egyik legnagyobb síita muszlim közösségének a vezetője.
Rita szerencsétlenségére új férje gyenge pontja voltak a színésznők, és két év múlva ismét első találkozásuk helyszínén volt, de ekkor már Joan Fontaine színésznővel. Rita magához vette lányukat, Yasmint, és válásért folyamodott – meg volt róla győződve, hogy Aly Khan elraboltatja a lányt, ha az nincs őrizet alatt.
A pár válása a bulvárlapok kedvence volt: miközben az ügyvédek azon vitatkoztak, Yasmint keresztény vagy muszlim nevelésben kellene-e részesíteni, a kislány a tárgyalóteremben játszott, és még a bíró ölébe is felült. Végül a bíróság Rita javára döntött, és ő kapta meg a kislány felügyeletét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Valóban összeomlott a holland gazdaság a 17. századi tulipánmánia után?
- Mekkora volt a 17. századi holland tulipánmánia okozta pénzügyi összeomlás?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Létezett-e a középkorban „turkáló”?
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap
- Trágyadomb mentette meg a haláltól az ablakon kidobott prágai hivatalnokokat tegnap
- Törőcsik Mari nercbundája is kalapács alá kerül a Fábián Juli Emlékalapítvány által szervezett árverésen tegnap
- A 19. század hangulatát idézi az újonnan nyílt múzeumposta Hollókőn tegnap
- A török nyomdászatot megalapozó diplomatáról rendeztek konferenciát Ankarában tegnap
- Nem temethették egymás mellé a híres gengszterpárt, Bonnie-t és Clyde-ot tegnap
- Magyar grófból vált Magadaszkár királyává a kalandos életű Benyovszky Móric tegnap
- 2024.05.22.