Tíz különös maszk a történelemből
2020. április 3. 13:37 Múlt-kor
Korábban
Maszk piszokevés ellen
Az Afrikából származó rabszolgák között az újkorban a földevés különleges szokása hódított, amit az Újvilágba érkezvén sem kívántak abbahagyni. Ezzel azonban jelentősen mérgezték szervezetüket, ráadásul számos olyan eset is történt, amikor úgy követtek el öngyilkosságot, hogy több marék földet nyeltek le. A rabszolgatartók, hogy megelőzzék mindezt, egy lyukacsos szájmaszkot rögzítettek fel a szerencsétlenek szája elé, amelyet több helyen is a fejükhöz rögzítettek.
Mickey-egér gázmaszk
Miután Japán 1941 decemberében megtámadta Pearl Harbort, az amerikaiak között eluralkodott a pánik. A hadsereg vezetői egy gáztámadástól tartottak, így egyre többen kezdtek el gázmaszkot viselni. Mivel a felnőttek számára készített maszk egy gyermeknek túl nagy volt, számukra egy Mickey-egér figurával díszített, kisebb méretű gázmaszkot gyártottak, amelyben a szülők nyugodtabban engedték ki csemetéiket az udvarra játszani. Mindössze azonban ezer darabot készítettek belőle.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
fasizmus
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Magára hagyhatta volna szövetségesét Mussolini?
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Valójában Karel Čapek testvérétől származik a sci-fi és a technológia legendássá vált szava
- A politikai megosztottságból emelkedett ki Franco tábornok diktatórikus rendszere
- Etiópia szégyenletes legyőzésével lett ismét császára Rómának
- Sűrűn tűzdelték botrányok az újraalapított cannes-i filmfesztivál történetét
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Négyórás beszédet tartott az utolsó szó jogán a nemzetvesztő Szálasi Ferenc
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap