Tíz híres kurtizán, aki beírta nevét a történelembe
2017. március 29. 12:33
Korábban
A félvér madám
Lulu White életének kezdetéről meglehetősen kevés biztos adatot ismerünk. Valószínűleg egy Alabama állambeli farmon született, bár magáról azt állította, hogy valójában a Nyugat-indiai-szigetekről érkezett. 1906-ban 31 évesnek mondta magát, de kutatók szerint valójában néhány évvel idősebb lehetett. A kreol bőrű hölgy a Louisiana állambeli New Orleans városában tett szert igazán nagy hírnévre a 20. század első két évtizedében. Sok sikertelen vállalkozás után, a város 1897 és 1917 között működő, Storyville névre keresztelt piros lámpás negyedében nyitott egy bordélyházat, amely hamarosan az egyik legtöbb vendéget vonzó intézménnyé vált.
Az Octoroon Szalon fénykorában közel 40 prostituáltat foglalkoztatott, a vendégeket pedig 5 nagyobb társalgóval és 15 hálószobával várták. A bordély a város híres dzsessz-kultúrájának igazi központjává vált. Lulu White sorsa a piros lámpás negyed sorsával párhuzamosan áldozott le. A város 1917-ben a bordélyok betiltása és felszámolása mellett döntött, amelynek Lulu szalonja is áldozatul esett. Az egykor sikeres madámot néhány évvel később tiltott alkohol árusításért egy időre le is tartóztatták.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap