Titkos találkozó a paksi csőszkunyhóban – Rajk László és társai pere
2015. szeptember 24. 16:34 Csernus Szilveszter
Korábban
A valódi bűnösök
Rajk László és társai tehát mindent bevallottak, sorsukba beletörődve ültek a vádlottak padján. Azazhogy mégis sikerült üzenniük a külvilág felé: a személyes adatokat illetően Rajk 1909. május 8-át jelölte meg születési dátumául, ami valójában márciusra esett. Ez az apró tévesztés elkerülte a bírák figyelmét, de Györk Viktor, a fővádlott unokaöccse kitért rá visszaemlékezéseiben, hogy Rajk ezzel a jellel akarta fölhívni a figyelmet az egész per színjáték jellegére.
Mindenesetre a műsor elérte hatását: mind a vádlottak utolsó szó jogán elmondott beszéde, mind az ügyvédek védőbeszéde kitért arra, hogy a vádlottak nem igazából Rajkék, hanem a háborús feszültséget szító amerikai imperializmus, és az annak szolgálatába állt Tito és bandája. Ezen a ponton lehet(ett) komolyan venni a pert, itt nyilatkozott meg Rákosiék valódi célja, propagandájuk lényege.
Kevéssé ismert mozzanata volt a pernek a vádlottak származásának boncolgatása. Jankó Péter főbíró hívta fel a figyelmet, hogy a székelyudvarhelyi születésű Rajk László törvénytelenül használta vezetéknevét, ugyanis anyakönyvébe még „Rájk” néven van bejegyezve, mivel erdélyi szász nagyapja Reich vezetéknevét magyarosította kiejtés szerint „Rájk”-ra, amit így Jankó szavai szerint nem használhatott volna a fővádlott. Hangsúlyozásra kerültek más vádlottak névváltoztatásai is: Pálffy György Österreicherről, Szőnyi Tibor Hoffmannról, Korondi Béla Dergánról míg Szalai András Ländler Ervinről magyarosította család-, utóbbi esetén teljes nevét. Ne feledjük: az 1940-es évek második felében járunk, erős németellenes hangulat közepette és a németek kitelepítése után, így a vádlók ezen a síkon is igyekeztek megszégyeníteni a bűnbakokat. Korondi Béla délszlávos hangzású korábbi neve pedig a Tito-ellenességbe illett bele.
Rajk Lászlót és hét vádlott-társát az 1949. szeptember 24-i ítélet mind elmarasztalta, zömüket hűtlenség, népellenes bűntett és a demokratikus államrend megdöntésére irányuló cselekmények elkövetéséért. A népbíróság Rajkra, Szőnyi Tiborra és Szalai Andrásra halálbüntetést szabott ki, amelyet – a semmisség megállapítása iránti és a kegyelmi kérvények elutasítása után – október 15-én végre is hajtottak.
A Rajk-ügy mellékperei Magyarországon még több mint egy évig eltartottak. Az utolsó ilyen ítéletet 1950 novemberében hozták, titkos tárgyaláson. Ám a „titóista” koncepciós perek tovább folytatódtak, immár az országhatárokon túl. A budapesti nyomozások során tett vallomások alapján kezdődött meg a csehszlovák kommunista pártba beférkőzött „kémek” iránti hajsza, de egy német összekötőről kicsikart vallomás indította be a Kelet-Berlini nyomozásokat is. Rákosi nemcsak példamutatóan elvégezte a Sztálin és Berija által rábízott feladatot, de még túl is teljesítette moszkvai elvtársai elvárásait.
A kutatás az Európai Unió és Magyarország támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosító számú „Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és műödtetése konvergencia program” című kiemelt projekt keretei között valósult meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hadtörténet
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Katonái tisztelték és szerették a szigorú, de megfontolt Wellingtont
- A törökök mellett a szomszédos hatalmakkal is szembe kellett szállnia Hunyadi Mátyásnak
- Első világháborús karabélyok kerültek a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumba
- Lengyel és magyar tisztek hozták létre az amerikai lovasságot
- Az Itália fölötti uralomért vívták a nagyhatalmak a lovagkor utolsó csatáját
- Franciaország kimerítését célozta a verduni Ítélet-hadművelet
- Minden lépésért meg kellett küzdeniük az amerikaiaknak Ivo Dzsimán
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.