Titkos szerelmektől a lángoló férfiak báljáig – a középkor 10 leghangosabb botránya
2020. március 30. 10:11 Múlt-kor
Korábban
A pénzéhes szerető
III. Edvárd angol király (1327-1377) uralkodásának utolsó éveit a korrupció sötét árnyéka feketítette be. Fény derült rá, hogy kormányának tagjai, nevesül William Latimer királyi kamarás és Richard Lyons, a pénzverde első embere kegyetlenül meggazdagodtak az állami kincstár megcsapolása és a zsíros kenőpénzek elfogadása révén.
Közben Edvárd szeretőjét, Alice Perrerst szintén megvádolták, hogy kihasználta az idős királyt, és számtalan ajándékot, valamint földbirtokot szerzett meg ily módon tőle. 1376-ban az angol parlament igyekezett véget vetni az udvari korrupciónak, Latimert és Lyonst börtönbe vetették, Perrerst pedig Anglia elhagyására és a megszerzett földek visszaadására kényszerítettek.
Ám a következő évben a parlament visszakozni volt kénytelen, és a korrupcióval gyanúsított férfiak visszatérhettek korábbi pozícióikba, és a pénzek elherdálása ugyanúgy folytatódott, mint azelőtt. 1381-ben végül parasztfelkelés tört ki, a feldühödött tömeg pedig elfogta Richard Lyonst, és London egyik utcáján lefejezte.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. A modern demokráciák 17–18. századi gyökerei
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Bibliáját és sakk-készletét vitte magával a vesztőhelyre I. Károly angol király
- Nem tartotta tiszteletben az angol alkotmányosság alapját Földnélküli János
- 10 tény az amerikai függetlenségi háborúról
- 10 arcpirító adónem a brit történelemből – a gyufaadótól a tudásadóig
- Mániákusan igyekezett kijavítani műveltségbeli hiányosságait az első amerikai elnök
- Az egyetlen nő, aki aláírta az Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatát
- Ilyenek voltak Amerika pajzán alapító atyái
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.