Testvérháború vagy szabadságharc? – így szakadt el Litvánia a Szovjetuniótól

Litvániát 1940 júniusában – a Molotov-Ribbentrop-paktum titkos záradékának megfelelően – megszállta a szovjet Vörös Hadsereg. Az új, szovjetbarát kormány a következő hónapban választásokat rendezett, s az így megalakult parlament július 21-én kikiáltotta a Litván Szovjet Szocialista Köztársaságot, amelyet augusztus 3-án hivatalosan is felvettek a szovjet államszövetségbe.

A Szovjetunió végnapjaiban a litván függetlenségi törekvések élharcosa az 1988-ban alakult Litván Mozgalom az Átalakítás Támogatására (Sajudis) nevű népfront jellegű szervezet volt. A balti tagköztársaságban az 1989-es esztendő a szovjet birodalmi struktúrától való fokozatos politikai-gazdasági elkülönülés jegyében telt.

1989. december 7-én a litván parlament törölte az alkotmányból a kommunista párt vezető szerepét rögzítő paragrafust, és legalizálta a többpártrendszert. Kettészakadt a köztársasági kommunista párt, s a független szárny első titkára, Algirdas Brazauskas lett 1990. január 15-én az akkor még kommunista többségű parlament elnöke. A képviselők 1990. február 7-én érvénytelennek nyilvánították a litván parlament 1940-es határozatát a Szovjetunióhoz való csatlakozásról.

Az 1990. február-márciusi többpárti parlamenti választások előtt a politikai erők többsége már a függetlenség mellett érvelt, a szavazáson a Sajudis földcsuszamlásszerű győzelmet aratva kétharmados többséget szerzett.

1990. március 11-én a képviselők Vytautas Landsbergist, a Sajudis elnökét választották meg házelnöknek, s a Szovjetunióban elsőként függetlenségi nyilatkozatot fogadtak el, amely kimondta, hogy a szovjet alkotmány helyett Litvánia 1938. május 12-én elfogadott alaptörvénye érvényes.

Az ország elnevezését Litván Köztársaságra változtatták, s egyben visszaállították az 1918 és 1940 között fennállt litván állam jelképeit. Litván hatáskörbe rendelték az összes kormány- és egyéb hivatalt, a gyárakat és az oktatási intézményeket, március 14-én pedig azt indítványozták Moszkvának, hogy teljesen vonja ki a szovjet csapatokat a balti állam területéről.

Mivel ez a birodalom lavinaszerű széteséséhez vezetett volna, a moszkvai vezetés katonai, gazdasági és politikai nyomásgyakorlással (erődemonstrációk, a kőolaj- és földgázszállítások korlátozása, a függetlenséget ellenző orosz nemzetiségű litvániai lakosság mozgósítása) válaszolt.

A feszültség egyre éleződött, s 1991. január 10-én Vilniusban több vállalat sztrájkolni kezdett. Az oroszajkú dolgozók a litván törvényhozás feloszlatását és a szovjet elnöki kormányzás bevezetését követelték a köztársaságban.

Ugyanaznap Mihail Gorbacsov szovjet államfő ultimátumban szólította fel a köztársasági vezetést a szovjet alkotmányosság helyreállítására. Ekkor már folyamatosan érkeztek a csapaterősítések Litvániába a „behívási fegyelem erősítése” céljából, a katonai vezetés szerint a sorozás elől szökő fiatalokat akarták elfogni. Landsbergis felszólította a főváros lakosságát, hogy vonuljon a parlament épületéhez, megakadályozandó a katonák esetleges támadását.

Január 11-én Juozas Jermalavicius, a Moszkva-barát Litván Kommunista Párt ideológiai titkárának irányításával, a szovjetbarát erők részvételével megalakult a Litván Nemzeti Megmentés Bizottsága, amely bejelentette: átveszi a hatalmat, hogy megakadályozza a gazdasági összeomlást és a testvérgyilkos háborút, amelybe „a litván törvényhozás sodorja a köztársaságot”.

A nap során ejtőernyős kommandósok foglalták el a védelmi minisztérium központi épületét, a sajtóházat és a DOSZAAF szovjet félkatonai szervezet központját. A szovjet katonaság 13-án birtokba vette a litván rádió és televízió központját, az akció során 14 civil meghalt, 164 megsebesült, 64 pedig eltűnt.

A vilniusi parlamentet mintegy százezer ember védelmezte élő pajzsként, a városban több helyen barikádokat emeltek. A törvényes litván parlament és kormány tovább folytatta működését, és minden eshetőségre készen egy emigráns kormány felállítását is fontolóra vette.

Erre végül nem került sor: a vérontás miatt és a széles körű nemzetközi tiltakozás hatására január 14-én a páncélosok visszavonultak az utcákról. A helyzet rendezésére tárgyalások kezdődtek, s január 25-én a Litván Nemzeti Megmentés Bizottsága felfüggesztette működését. 

A szovjet katonai megfélemlítés nem érte el célját: a tömegméretű ellenálláson megbukott a litvániai irányváltást erőszakkal kicsikarni akaró kísérlet. Néhány nappal később, az 1991. február 4-9-i népszavazáson a litván függetlenség eszméje elsöprőtöbbséggel újabb megerősítést nyert: 70,46 százalékos részvétel mellett 90,47 százalék szavazott igennel Litvánia független demokratikus állammá válására.

A függetlenség tényleges elnyerésére még várni kellett, erre a Gorbacsov-ellenes moszkvai puccs leverése után kerülhetett sor: 1991. szeptember 6-án a szovjet Államtanács elismerte Litvánia önállósodását, valamint kiválását a Szovjetunióból.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

nyár
Múlt-kor magazin 2022

• Lacikonyhák és társaik
• A gumigyártás és árnyoldalai
• A spanyol polgárháború külföldi önkéntesei
• A szabin nők közbelépése
• Hét híres fal
• Fugger Mária, a Pálffy család nagyasszonya
• Lajos Ágost és Marie Antoinette egybekelése
• A zalaújvári Festetics-kastély
• Horthy István és Edelsheim Gyulai Ilona esküvője