Tényleg fertőzött takarókkal próbálták kiirtani a britek az indiánokat?

Közismert tény, hogy az amerikai kontinens őslakosainak soraiban az európaiak által behurcolt, az indiánok szervezete számára ismeretlen betegségek okozták a legnagyobb pusztítást. Régóta létezik továbbá egy elmélet, miszerint az angol gyarmatosítók nagyon is tudatosan építettek erre a jelenségre, amikor kvázi biológiai fegyverként, ajándéknak álcázott, ugyanakkor himlővel fertőzött takarók révén próbálták terjeszteni a halálos kórt az őslakosok körében.

Fort Pitt és a fertőzött takarók története

A fertőzött takarók és az indiánokkal szemben folytatott biológiai hadviselésről szóló elmélet már a 19. században felbukkant a történeti kutatásban. A neves amerikai történész, Francis Parkman bukkant rá egy levélváltásra, amely a hétéves háború (1756-1763) idején keletkezett két brit katonatiszt, Sir Jeffrey Amherst és Henry Bouquet ezredes között.

Az európai konfliktus mellékszíntereként a harcok már az amerikai gyarmatokon is folytak, leginkább az angolok és franciák – illetve az utóbbiakkal szövetséges indián törzsek között. A napjainkban Kanadához tartozó Quebec területe ekkor még francia fennhatóság alatt állt, míg a mai Egyesült Államok területének túlnyomó része a Nagy-tavaktól délre vitatott volt a két nagyhatalom között.

Az 1760-as évek elején Amherst az Amerikában harcoló brit erők főparancsnoka volt, míg Bouquet ezredes a nyugati határvidéken teljesített szolgálatot. Híres levélváltásukra azt követően került sor, hogy 1763 tavaszán delavár, sóni és mingo indiánok ostrom alá vették a britek egyik előretolt helyőrségének számító erődöt, a mai Pittsburgh városának magját képező Fort Pittet.

Az erőd parancsnoka, Simeon Ecuyer kapitány június 16-án jelentette Bouquet-nek szorult helyzetét. Az indiánok támadásai elől ugyanis rengeteg környékbeli kereskedő és telepes menekült az erőd nyújtotta viszonylagos biztonságba, ami így gyorsan túlzsúfolttá vált. Ecuyer aggodalma azonban elsősorban abban gyökerezett, hogy a telepen himlő ütötte fel a fejét, így a külső ellenség mellett egy fenyegető járvánnyal is szembe kellett nézniük.

Miután kézhez kapta az erődparancsnok kétségbeesett jelentését, Bouquet június 23-án keltezett levelében tájékoztatta Amherstet a kialakult helyzetről. A főparancsnok július 7-én írt válaszlevelében pedig már meg is találhatjuk a könyörtelen tervet: „Nem volna-e lehetséges módját ejteni, hogy a himlőt a hűtlen indián törzsek közé küldjük? Ez alkalommal minden rendelkezésünkre álló hadicselt ki kell használnunk, hogy gyengítsük őket.” Bouquet július 13-án nyugtázta felettese ötletét és értesítette Amherstet, hogy valóban kísérletet tesz majd a himlő elterjesztésére, amelyet fertőzött takarók segítségével tervez végrehajtani. Az utolsó levél július 16-án született, amelyben Amherst jóváhagyta a tervet és „bármilyen másik módszert, amely segít kiirtani ezt az utálatos fajt.”

Nem lehet kétségünk tehát afelől, hogy Amherst és Bouquet valóban komolyan gondolta a „biológiai fegyver” bevetését az indiánokkal szemben, ahogy az is bizonyos, hogy mindketten figyelmen kívül hagyták, hogy egy ilyen lépés nem csak a Fort Pittet fenyegető harcosok, hanem minden bizonnyal azok családjai körében is jelentős pusztítást okozhat. Újabb történeti kutatások azonban azt mutatják, hogy valószínűleg nem a két brit főtiszt volt az, aki ténylegesen felelőssé tehető a későbbi események miatt.

Tudatos biológiai hadviselés vagy csak egy elfuserált hadicsel?

Napokkal azelőtt, hogy Amherst papírra vetette híres sorait, már egy bizonyos William Trent fejében is hasonló gondolatok jártak. Trent – egy angol kereskedő és a helyi milícia kapitánya – Fort Pittben tartózkodott az ostrom idején és június 23-án kelt naplóbejegyzésében említést tesz róla, hogy aznap két delavár követ járt az erődben. Megemlíti azt is, hogy miután a britek helyőrség nem volt hajlandó megadni magát, ellátmányokat bocsátottak a távozó követek rendelkezésére. A diplomáciai formalitás mögött azonban hátsó szándék húzódott meg, ugyanis a védők két himlővel fertőzött takarót és egy selyem zsebkendőt adtak át az indiánoknak.

Ugyan a tényleges ötletgazda nem azonosítható teljes bizonyossággal, joggal gyanakodhatunk magára Trentre, hiszen tudjuk azt is, hogy a naplóíró kereskedő később ténylegesen benyújtotta egy számlát a brit hadvezetéshez, amely az indiánoknak adott takarók és zsebkendő áráról szólt. A számla mellett pedig megtalálták Ecuyer kapitány igazolását is arról, hogy azokat valóban a himlő terjesztésének céljával hasznosították.

Az indiánok körében pusztító betegségek történetét vizsgáló kutató, Paul Kelton azonban arra figyelmeztet, hogy mindezek alapján elhamarkodott lenne azt a következtetés levonni, hogy a britek valóban tudatos és kiterjedt biológiai hadviselést folytattak az őslakosokkal szemben. A Fort Pitt ostroma idején rögzített eset ugyanis az egyetlen ismert példája eme terv gyakorlati alkalmazásának.

Nem tudjuk továbbá azt sem, hogy hatásos volt-e egyáltalán ez a módszer a járvány terjesztésére. Az bizonyos, hogy 1763-ban valóban himlő pusztított a térségben, de a kutatók szerint valószínűtlen, hogy az indiánok néhány régi szövetanyagon keresztül fertőzödtek volna meg először. Sőt, sokkal inkább valószínűsíthető az, hogy magát a betegséget már az ostromló indiánoktól terjedt át az erődbe. Végezetül sokatmondó lehet az is, hogy Trent naplójának későbbi részeiben nem „dicsekedett el” a takarók sikerével.

A fertőzött takarók története így valószínűleg csak egy különös, de végeredményben sikertelen hadicsel emlékét őrizte meg. Mindazonáltal rávilágít a 17-18. századi brit gyarmatosítók könyörtelen hozzáállására az őslakosok jelentette „problémához.” Ahogy arra Kelton is rámutatott munkájában, Amherst, Bouquet és Trent ötlete tökéletesen illeszkedik az indiánokkal szemben bizonyítottak végrehajtott brutális atrocitások sorába. Így például bevett módszer volt, hogy az őslakosok termőföldjeit letarolják, településeiket pedig felgyújtsák, ezzel lényegében menekültsorba kényszerítve és éhezésre kárhoztatva őket. Mindezen körülmények pedig bizonnyal nagyobb szerepet játszottak abban, hogy sok indián szervezete nem tudta felvenni a harcot a pusztító betegségekkel szemben.