Templomba járó katolikus volt az FBI leghírhedtebb szovjet „téglája”
2020. október 29. 08:55 Múlt-kor
Korábban
Gyónás és visszatérés
Éppen felesége, Bernadette „Bonnie” Hanssen volt az, aki valamikor 1980 körül rajtakapta férjét, hogy gyanús dokumentumokat nézeget az alagsorban.
Hanssen ugyan kénytelen volt bevallani, hogy a szovjetekkel üzletel, ám azzal érvelt, szó sincs róla, hogy kémkedne, pusztán félrevezető információkkal látja el őket. Bonnie rávette férjét, hogy gyónjon meg papuknak, az Opus Dei-vel Hanssenhez hasonlóan kapcsolatban álló Robert P. Bucciarellinek.
Az atya arra kérte a férfit, adományozza jótékonysági célokra az ügynökként szerzett pénzt, és hagyjon fel addigi tevékenységével. Hanssen beleegyezett, felesége pedig fellélegzett, és igyekezett rábírni a férfit, tegyen eleget az ígéretének.
A következő években Hanssen folyamatosan adakozott a Teréz anya által alapított Szeretet Misszionáriusai rendhez köthető alapítványnak, ám adományai a feleség elmondása alapján a csőd közelébe sodorták a családot.
A férfi ígérete ellenére 1985-ben, miután ismét a szovjet kémelhárítási vonalra került, egy névtelen levélben, 100 ezer dollár fejében újfent felajánlotta szolgálatait a szovjeteknek – ezúttal a KGB-nek.
A levélben rögtön leleplezett három, az FBI-nak dolgozó KGB-ügynököt. Nem tudta, hogy Ames korábban már lebuktatta őket. Miután mindhármukat visszahívták Moszkvába, Valerij Martinovot és Szergej Motorint hátulról fejbelőve kivégezték, Borisz Juzsin pedig hatéves börtönbüntetést követően, amnesztiával szabadult.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2017
- Nők a fronton – megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Hét híres ember, aki nyomtalanul eltűnt
- Szinyei Merse Pál: Majális
- Szacsal, Nopcsa-kastély
- Önkéntes munkaszolgálat Magyarországon 1935–1944
- A Közel-Kelet amazonjai
- Cornelia, a Gracchusok anyja
- Az első magyar értelmi fogyatékosokat nevelő intézet története
- Trujillo, a Dominikai Köztársaság diktátora
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough tegnap
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését 2024.05.07.