Teknős, bor és megvadult ebek, avagy híres görögök furcsa végzetei

Ütős belépő az alvilágba

A fent említettek közül talán még a Kr. e. VI. század végi spártai király története a leghihetőbb, a tudósokról, költőkről fennmaradt anekdoták inkább valószínűtlenek, illetve egészen abszurdak. Pedig ezek az alakok, akikről efféle véghistóriák születtek (és számukat még bőven lehetne szaporítani), élő személyek voltak, műveiket, legalábbis töredékeiket ma is olvashatjuk.

Életrajzuk furcsa elemei annak köszönhetőek, hogy nemcsak mi, de már ókori – főképp hellenisztikus kori – biográfusaik is szinte csak a műveiket ismerték. A fennmaradt egy-két megbízhatóbb adat, mint például a származási hely kitalált elemekkel kiegészülve, kerekedett életrajzzá. Ez a folyamat törvényszerű, hiszen a nagy hatású művek, illetve tettek mögé már az ókorban is egy hús-vér személyiséget akartak állítani az emberek.

Ezeket a görög életrajzokat egyszerre több tényező is formálta. Jól megfoghatóak például a tipizáló, visszatérő motívumok, olyan elemek, amelyekről elvárható, hogy egy bölcs életében (vagy egy törvényhozóéban, királyéban, illetve türannoszéban) előforduljanak. Ugyanis pont ezekről a némi variációval felbukkanó toposzokról ismerhetők fel a filozófusok: például megvetik a földi létet, vagy szórakozottak, vagy bátran szembeszállnak a hatalommal, vagy kivonulnak az emberek közül – és így tovább.

Az életrajzoknak a halál ugyanis kitüntetett pontja, az teljesíti be az életet, mintegy az üt rá hitelesítő pecsétet. Hellászban az élet végének – amely más kultúrákhoz hasonlóan a görögök számára is az egyik legfontosabb kérdés volt – akadt egy sajátos megközelítése is. Ennek leghíresebb megfogalmazása Szophoklész Oidipusz királyából származik:

Nézzetek rám: Théba népe, itt a híres Oidipusz,
Ki a Nagy Talányt megoldta, leghatalmasabb király, (…)
S nézzétek, mily rettentő sors hullámába hulltam én!
Senki hát halandó embert, ki e földön várja még
Végső napját, ne nevezzen boldognak, míg élete
kikötőjét el nem érte bánat nélkül, biztosan.
(Babits Mihály fordítása)

E drámarészletben megfogalmazott gondolatot az teszi különösen hangsúlyossá, hogy a kortárs történetírónál, Hérodotosznál is szinte szó szerint megjelenik. Amikor Szolón, athéni törvényhozó a kisázsiai lűd birodalom uralkodójával, Kroiszosszal (Krőzussal) a boldogságról beszélget, nem hajlandó a dúsgazdag királyt annak elvárása ellenére sem a legboldogabb emberként megnevezni, hiszen még nem látható előre, hogy hogyan fogja az életét befejezni.

Ellenben Kroiszosszal szemben egy argoszi testvérpár, Kleobisz és Bitón boldognak nevezhető, vélekedik Szolón. Ezek a fiatalemberek ugyanis nagy örömet és dicsőséget szereznek anyjuknak, aki ezért imájában Hérától azt kéri, hogy a legjobb sorsot juttassa fiainak. Az istennő teljesíti az anya kérését: a fiúk az áldozati lakoma után elszenderednek a templomban, és többé már nem ébrednek fel. Életük viszonylagos jólétben és dicsőségben zárult le, tehát ők már boldognak nevezhetők.

Kleobisz és Bitón

Ráadásul a filozófusok esetében Szókratész halálának – a halállal való bátor szembenézésnek – is meghatározó szerepe volt. Kétféleképpen is. Egyfelől a Szókratész utáni bölcselők számára Platón mestere megkerülhetetlen mintául szolgált, ha életük végén esetleg hasonló helyzetbe kerültek. Erre talán legjobb példa Senecának, az I. századi sztoikus filozófusnak az utolsó órái, akit hajdani neveltje, Nero császár kényszerített öngyilkosságba. (Az ő halála, ahogy Szókratészé is, viszonylag jól adatolható.)

Seneca halála

Másfelől a szókratészi halál kihívást jelentett a filozófusok életrajzát szinte a semmiből megkomponáló biográfusok számára is, hogy életrajzuk tárgya, bölcshöz méltó vagy esetleg éppen bölcshöz méltatlan, de mindenképpen „ütős” belépőt kapjon az alvilágba. A hellenisztikus kori életrajzírókon keresztül Szókratész tehát mind a későbbi, mind a korábbi bölcselők számára is minta.

Az eleai Zénón például még a kínpadon is bátran szembeszállt a város türannoszával, többek között saját leharapott nyelvét köpte annak arcába. Majd, amikor testét egy hatalmas mozsárban összetörték, volt ereje még a mozsár aljáról egy bölcs mondatot hagyományozni az utókorra. Menipposznak ellenben, aki filozófushoz méltatlanul hitelügyletekkel akart meggazdagodni, csak dicstelen halál juthatott, ő a legendák szerint felakasztotta magát.

1. Barbár szokásnak hódolva
2. Ütős belépő az alvilágba
3. Kutyák vagy bacchánsnők

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

5. Magyarország gazdasága a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek

• 1946 nyarára olyan értéktelenné vált a pengő, hogy az utcán hajították el a bankjegyeket
• 1956 miatt is késett a Borsodi Vegyi Kombinát elindulása
• Volt, aki féltette a túl sok szabadidőtől a népet a szabad szombatok bevezetésekor
• A rendszerváltoztatás belülről
• A haderő mellett a gazdaság fejlesztését is megcélozta a győri program
• Naponta nőttek tizenötszörösükre az árak a hiperinfláció idején
• Különösen kegyetlen körülmények között dolgoztatták a Hortobágyra kitelepítetteket
• Miért sikerült a lengyeleknek az, ami a magyaroknak nem?
• Nyolc áldozatot követelt a Kádár-korszak sikervállalatának építése