Több rejtélyes trónkövetelő is keserítette a Könyves Kálmán utáni királyok életét
2020. december 5. 08:32 Kanyó Ferenc
Korábban
Jöttünk, láttunk, uralkodnánk
Szintén a XIV. századi krónikakompozícióban fennmaradt szöveg tudósít több trónkövetelőről, akik II. István idejében úgy vélték, hogy ideje magukhoz ragadni a hatalmat. „Történt pedig, hogy a király Egerben súlyos betegségbe esett, úgyhogy már mindenki előre látta a halálát. Erre Bors ispánt és Ivánt, akiket elcsábított a hiú reménykedés, az árulók királlyá választották. Mikor azonban a király Isten akaratából fölépült, Ivánnak a fejét vétette, Bors ispánt pedig csúfosan Görögországba száműzte a királyi udvarból, és olyan határozat született, hogy az ő ivadékai közül senki se ítéltessék méltónak arra, hogy a királyi udvarba betegye a lábát.” De ki volt Bors ispán és Iván?
A történeti szakirodalomban fel-felbukkan az a vélekedés, hogy Bors ispán (comes) azonos Borisszal, Kálmán törvénytelen fiával, a későbbi trónörökössel. Ennek alapján István hazahívta volna törvénytelen testvérét, és ispáni címet adományozott volna neki, hogy amaz így „hálálja meg” a szívélyes gesztust. Ezt azonban semmi nem támasztja alá a névhasonlóságon kívül, ráadásul Borisz ekkoriban 15 éves kor körül járhatott, valószínűtlen, hogy ispáni címet kapott volna.
Hogy pontosan ki lehetett, arról források híján inkább csak feltételezéseink lehetnek. Nyilvánvaló, hogy valamilyen királyi rokonsággal rendelkeztek. Van tudomásunk arról, hogy ebben az időszakban az Árpádoknak belföldön is akadtak leányági rokonaik, akik hazai előkelőkhöz mentek férjhez.
Vajay Szabolcs feltételezése szerint Bors ispán I. Géza leányági unokája lehetett, ám a foghíjas adataink más megoldást is megengednek. A II. István alatti trónharcokat legutóbb összefoglaló Kádár Tamás szerint a legvalószínűbbnek az az elképzelés látszik, hogy Bors ispán a Miskolc nemzetség tagja lehetett.
Még kevesebbet tudunk Ivánról. Az a tény, hogy nem kapott ispáni címet, és súlyosabb megtorlást szenvedett el, azt erősíti, hogy nem állt rokonságban az Árpádokkal. (Bár Vajay Szabolcs őt is I. Géza leányági unokájának vélte.) Talán a Hont-Pázmány nemzetség Forgách ágának lehetett a sarja, és egy árulkodó közvetett bizonyíték, hogy István kudarcba fulladt oroszországi hadjáratakor a hadművelet folytatását megtagadó és új királyt emlegető Kozma ispánt szintén a nemzetség tagjaként tartjuk számon.
Fellépésük alighanem annak a jele lehetett, hogy az Álmossal szemben Kálmán pártjára helyezkedő főurak egysége István uralkodásának a végére alaposan megbomlott, és a sorozatos kudarcokat követően egyre többen vélték úgy, időszerű másik uralkodó után nézni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- Székesfehérvár lesz a Múzeumok éjszakájának kiemelt helyszíne 13:20
- Megtalálták Francis Bacon kilenc éve ellopott festményét 11:20
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap
- Trágyadomb mentette meg a haláltól az ablakon kidobott prágai hivatalnokokat tegnap
- Törőcsik Mari nercbundája is kalapács alá kerül a Fábián Juli Emlékalapítvány által szervezett árverésen tegnap
- A 19. század hangulatát idézi az újonnan nyílt múzeumposta Hollókőn tegnap
- A török nyomdászatot megalapozó diplomatáról rendeztek konferenciát Ankarában tegnap