Táncosnő, kurtizán, bűnbak – Mata Hari útja a párizsi éjszakától a vesztőhelyig
2020. július 6. 18:04 Múlt-kor
Korábban
Széttárt kabáttal a kivégzőosztag előtt
A letartóztatott Mata Hari a tárgyalásáig a Saint-Lazare börtön nehézsúlyú bűnözők számára fenntartott szárnyában raboskodott, nem éppen az általa megszokott körülmények között. Korábban, a főúri szalonokban viszonylag ritkán találkozott például patkányokkal.
A perét tárgyaló katonai törvényszék 1917. július 24-én ült össze a párizsi Igazságügyi Palotában. A francia ügyész, André Mornet nevezte el Mata Harit minden idők legnagyobb kémnőjének, és Messalinához, Claudius császár híresen szabados életű feleségéhez hasonlította.
A védőnek nem volt könnyű dolga, mivel nemcsak a vád, hanem még saját tanúihoz sem intézhetett kérdéseket. Az egykori kurtizán pedig hiába bizonygatta ártatlanságát, a bírákat nem hatotta meg: golyó általi halálra ítélték.
Mata Hari következő hónapjai reménykedéssel teltek. Aludni csak szombat éjjelente tudott, mivel vasárnap sosem volt kivégzés, így nem kellett tartania attól, hogy hajnalban az őrök dörömbölésére ébred. Az utolsó pillanatokig remélte, hogy kegyelmet kap a köztársasági elnöktől, kérelmét azonban elutasították.
Mata Hari kivégzésére 1917. október 15-én hajnalban került sor. A helyszínre, a vincennes-i kaszárnyához teherautóval szállították át. Elegáns ruhában, kalapban és kesztyűben várta a sortüzet. Amikor szemére kendőt akartak kötni, megkérdezte, hogy nem hagyhatnák-e el ezúttal a formaságokat, mire a tiszt zavarában hebegett valamit, majd elpirulva teljesítette a nő utolsó kívánságát.
A kémnő életének utolsó pillanatairól is több anekdota született. Az egyik szerint Mata Hari csókot dobott a katonáknak, és széttárta kabátját. Egy másik verzió szerint a kivégzőosztag tagjainak szemét kötötték be, nehogy a démon megbabonázza őket.
És szárnyra kapott olyan pletyka is, hogy Mata Hari lefizette a katonákat, hogy azok vaktöltényeket tegyenek a fegyvereikbe, ám egyikük meggondolta magát, így ő lett az egyedüli ítéletvégrehajtó.
Az igazsághoz feltehetően egyik történetnek sincs sok köze, Mata Hari azonban e nélkül is igazi legenda lett. A filmvásznon olyan színésznagyságok játszották el a szerepét, mint Marlene Dietrich, Greta Garbo vagy Gábor Zsazsa, Kurt Vonnegut pedig neki ajánlotta egy cserben hagyott amerikai kémről szóló, Éj anyánk című zseniális regényét.
A francia igazságügyi minisztérium illetékese 2001-ben – 84 évvel azután, hogy Mata Harit kivégezték – azt tudatta a nyilvánossággal, hogy az egykori kurtizán az ellene felhozott vádakban ártatlan volt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2010
- Magyar békefenntartók Kínában: haditengerészek a felkelők ellen
- Egy világrekorder magyar stewardess 27 ezer órája a levegőben
- Interjú Oborni Terézzel
- Paraszt Bruegel. Egy holland humanista élete
- Elhurcolva és elhurcolva. Lajos Iván próféciája 1939-ben
- A szovjetterror fehérorosz áldozatai, avagy a Kuropati erdő borzalmas titka
- Anyatejút. A szoptatás kultúrtörténete
- Csellóval a frontra. Egy kalocsai körorvos különleges kalandjai
- Prodam Guidó szenzációs akciója: az első repülés Budapest felett
- Több tucat ember életét követelte a Brooklyn híd felépítése 15:05
- Székesfehérvár lesz a Múzeumok éjszakájának kiemelt helyszíne 13:20
- Megtalálták Francis Bacon kilenc éve ellopott festményét 11:20
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap
- Trágyadomb mentette meg a haláltól az ablakon kidobott prágai hivatalnokokat tegnap
- Törőcsik Mari nercbundája is kalapács alá kerül a Fábián Juli Emlékalapítvány által szervezett árverésen tegnap
- A 19. század hangulatát idézi az újonnan nyílt múzeumposta Hollókőn tegnap