Öt tény a szénanátha történetéről
2018. július 3. 12:54 Múlt-kor
Ahogy egyre nő a levegő pollentartalma, felmerül a kérdés: miért is hívjuk szénanáthának? Hogyan kezelték az emberek a múltban, és miért ismerték a felsőbb osztályok betegségeként? Alább olvasható öt tény a betegség történetéről.
Korábban
Kétszáz évvel ezelőtt senki sem hallott még róla
Ez nem jelenti azt, hogy ne szenvedtek volna benne az emberek – csupán nem volt még orvosilag elismert betegség. John Bostock angol orvos (1773-1846) volt az első, aki pontosan leírta a tüneteit. 1819-ben „A szem és mellkas időnkénti szenvedésének esete” címmel tartott előadást orvoskollégáinak a Londoni Orvosi és Sebészeti Társaságnál. Beszédében egy „felettébb törékeny” alkatú betegéről számolt be, aki a nyári hónapokban tüsszögésben és viszketésben szenvedett. Bostock a betegre a JB monogrammal hivatkozott, valójában azonban saját magáról beszélt.
Az ekkor 46 éves Bostock nyolcéves kora óta szenvedett allergiás rhinitisben, azaz szénanáthában. Sokféle házi gyógymódot kipróbált az idők során, köztük az ópiumot, tisztítókúrákat, „helyi véreztetést”, és – egészen ijesztő módon – „higanykúrákat” is. Egyik „gyógymódnak” sem volt „észrevehető vagy maradandó haszna”, de Bostock felfedezte, hogy ha hat héten keresztül nem mozdult ki otthonról, tünetei enyhültek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nácik
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után
- Diplomácia helyett megszállással válaszoltak a németek a jugoszláv puccsra
- Katonai esély sem volt rá, hogy megakadályozzák a német csapatok bevonulását
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- Kilencszáz nap rémálom – 80 éve ért véget Leningrád ostroma
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet 17:05
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult 15:05
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat 15:05
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről 14:20
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko 09:50
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része 09:20
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat 09:05
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap