Öt gyilkos a történelemből, aki titkosírás mögé igyekezett rejteni tetteit
2017. november 15. 13:37
Korábban
Egy modern luddita bukása
Ted Kaczynski korának valóságos csodagyerekének számított. Ötödik osztályos korában egy IQ teszten 167 pontot ért el, majd mindössze 16 évesen felvették a Harvardra, ahol négy évvel később diplomázott. Miután matematikából PHD-t szerzett, 1967-ben 25 évesen a történelem valaha volt legfiatalabb tanára lett a tekintélyes Berkeley Egyetemen.
Néhány évvel később azonban váratlanul feladta az ígéretesen induló kutatói karrierjét és Montana államba költözött, ahol a világtól elvonultan egymaga élt egy kis kabinban. Mint később kiderült, Kaczynski fokozatosan szembefordult a modern technológiával. Ellenérzései végül extrémizmusba fordultak és 1978 és 1995 között levélbombák sorát küldte különféle célpontoknak. Az FBI az első támadások (egy egyetemi professzornak, majd egy repülőtársaságnak küldött bomba) után az UNABOMBER (University and Airline Bomber) névre keresztelte az akkor még ismeretlen bűnözőt. Kaczynski támadásai összesen három halálos áldozatot követeltek, valamint 23 embert megsebesítettek.
A gyilkos 1995-ben több újsághoz is eljuttatott egy kiáltványt, amelyben azt részletezte, hogy miként tette tönkre az ipari forradalom az emberiséget. Végül ez vezetett az UNABOMBER bukásához is, ugyanis a kiáltvány szövegének sajátos szófordulatai alapján testvére, David Kaczynski ráismert Ted stílusára. Régi családi levelezésekkel összehasonlítva az FBI azonosította a férfit, akit 1996 áprilisában tartóztattak le a kabinjában.
A kabinban több írást is találtak, amelyben a gyilkos rejtjelezve, nagy részletességgel dokumentálta az általa elkövetett támadásokat. Az általa kidolgozott titkosírás rendkívül bonyolult és nehezen megfejthető – lett volna, ha Kaczynski nem követ el egy súlyos hibát: a titkosírás kulcsát közvetlenül a dokumentáció mellett tárolta, így a nyomozóknak nem volt más dolgok, mint követni az alkotó utasításait.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. Államalapítás és az új rend megszilárdulása Magyarországon a 10–13. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- Egyensúlyteremtő képességében rejlett Szent István sikereinek titka
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Magyar grófból vált Magadaszkár királyává a kalandos életű Benyovszky Móric 09:05
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap
- Amennyire a közönsége szerette, Doyle annyira gyűlölte detektívregényeit tegnap
- Az angol nemesi családok egyharmada halt ki a rózsák háborúja során tegnap