Öt bizarr haláleset a XIX. századból
2019. május 31. 08:28 Múlt-kor
A halálesetekről két szélsőséges asszociáció jelenik meg az emberek előtt: vagy a gyilkosság, vagy a békés, időskori jobb létre szenderülés. Vannak viszont esetek, amikor olyan körülmények között kerül az ember a másvilágra, hogy érdemes azt az utókor számára is megörökíteni. Például, amikor egy nő a már beállt halál után még táncol, vagy amikor valakit saját állata késel meg, de egy színházi előadás során sem kizárt, hogy gyilkosság tanúi lehetünk. Az érzelmek szintén lehetnek pusztítóak, mint megtudtuk, az örömbe és a félelembe is bele lehet halni.
Korábban
A táncoló halott
Marion Hillitz egy Virginiai kórházban feküdt hosszú hónapokig egészen addig, amíg 1878-ban jobb létre nem szenderült. Jómódú és az ápolók körében népszerű beteg volt, így amit a kórház dolgozói megtehettek, azt megtették a nőért, ám ez kevésnek bizonyult.
A halál beálltát követően lefedték egy takaróval és a szalonba vitték testét. A nővérek éjfélkor összegyűltek ágya körül, hogy végső búcsút vehessenek az elhunyttól, ám ekkor megdöbbentő dolog történt.
Szemei hirtelen felnyíltak, sápadt arcába pedig ismét visszatért a vér, „olyan volt, mintha emberfeletti energiák járták volna át testét” – írta az Edinburgh Evening News. Az újság beszámolt arról is, hogy a fekete lepellel letakart test felpattant nyugvó helyzetéből, majd közölte a riadt társasággal: „még nem haltam meg, de hamarosan meg fogok.”
Hogy a riadalmat és a döbbenetet fokozza, énekelve táncra perdült a szobában, miközben a rémült nővérek dermedten nézték előadását. Miután az egyik nővér végre felocsúdott, visszafektette a beteget az ágyába és nagyjából kilenc óráig vele maradt, majd ekkor a hölgy végleg távozott az élők sorából. Az eset akkora port kavart, hogy híre több ezer egészséges látogatót vonzott a kórházba.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2018
- Géza fejedelem helyett felesége, Sarolt irányíthatta az országot
- A pornokrácia évtizedei Rómában – ki is volt az „igazi nőpápa”?
- A kormányzóné, Purgly Magdolna útja Sofronyától Estorilig
- Pergőtüzek krónikája
- Kormányzóné, anyakirálynő, hercegi nagymama - Szilágyi Erzsébet élete
- Péter Gábor, a „szovjet ügynök”
- Hét híres kutya a történelemből
- Verne valóra vált víziói
- Erzsébet királyné anyasága
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap