Szondi várjáték lesz a hétvégén Drégelypalánkon
2019. július 5. 11:54 MTI
Szondi várjátékot szerveznek szombaton a Nógrád megyei Drégelypalánkon Drégely váránál; a rendezvénnyel a várvédelem korszakát idézik fel gazdag történelmi ihletésű programokkal - tájékoztatta az MTI-t a program szervezője csütörtökön.
Korábban
Pásztor Ildikó, a helyi művelődési ház igazgatója elmondta: a vár fénykorát megelevenítő történelmi forgatag igazi történelmi utazás lesz, látványos hadijátékok, régi világzenei forgatag, gólyalábasok produkciói színesítik a napot.
A történelmi hagyományőrző csapatok harcosai idézik meg a dicső múltat, a hősök tetteit, a vendégek megismerhetik a kardforgatást és más fegyverek használatát, amelyet ki is próbálhatnak - tette hozzá.
A vitézképző és a történelmi játszóház gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt kellemes szórakozást ígér, az Apródok udvarában népi játékok, kézműves foglalkozások várják a legkisebbeket.
A térségre jellemző hagyományos ételeket is megkóstolhatják a látogatók, a kézműves kirakodóvásárban pedig lehetőségük lesz megvásárolni a mesteremberek által készített termékeket.
A vár lábánál és a vár alatti Sáferkúti tisztáson zajló történelmi játékokon, hagyományőrző bemutatókon közreműködnek többek között az Északi szabad hajdúk, Szondi vitézei, a Banderium Honoris és a Nánai sólymos vitézek. 11 órakor koszorúzást is tartanak a hősökre emlékezve.
Drégely vára 1552-ben esett el. Ali budai pasa július 6-án több mint tízezres seregével kezdte meg a vár ostromát, Szondi György és 146 főből álló serege megpróbált ugyan, de nem tudott ellenállni a nagyerejű rohamnak.
Csak a kapitány két apródja, Libárdy és Sebestyén maradt életben, akiket Szondi már korábban Ali basához küldött, kérve, hogy gondoskodjon az életükről. Szondi embersége, bátor magatartása még az ellenséget is meghatotta, Ali pasa díszes pompával temettette el a drégelyi kapitányt.
Drégely vára a nemzeti örökség része, 2012-től történelmi emlékhely.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Horthy
- A Magyar Nemzeti Levéltárhoz került az egykori kormányzói család hagyatéka
- A kormányzó hitvese: Horthy Miklósné Purgly Magdolna
- Indiai vadászatok és lenyűgöző britek: Horthy Miklós a világ körül
- A köztársaságból kiábrándult Habsburg-pártiak gyűrűjében választották kormányzóvá Horthy Miklóst
- A nemzetmentőtől a nemzetvesztőig: hányféle Horthy-kép létezik?
- Kard nélkül, a kultúra erejével harcolt Magyarország felvirágoztatásáért Klebelsberg Kunó
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád 19:05
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát 18:05
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet 16:05
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése 15:05
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap