Szinte egymaga alkotta meg a vadnyugatról élő mai képünket Buffalo Bill
2021. január 10. 15:58 Múlt-kor
Korábban
Katona és bölényvadász
Ekkoriban előbb ismét különféle katonai egységek mellett segített be felderítőként, majd 1867-től 1868-ig bölényvadászként gondoskodott a transzkontinentális vasút építőinek élelmezéséről.
Nyolc hónap alatt 4280 állatot mészárolt le, ezért ragadt rá a Buffalo (Bölény) Bill elnevezés, majd miután egy nyolcórás bölényölő „párviadalban” is diadalmaskodott (69:48 arányban), hivatalosan is a prérik vadászbajnokának tekinthette magát.
Szolgálatait a hadsereg ezután is igénybe vette az indiánok elleni harcban, főként felderítőként és hírvivőként – egy alkalommal 58 órán belül 350 mérföldet (560 kilométert) tett meg négy katonai erőd között, mindezt ellenséges területen.
1872-ben bátorságáért még a Kongresszusi Becsületrendet is megkapta. (1917-ben, halála után három héttel, az 1896-ról érvényes új szabályok alapján megvonták tőle, mert nem voltak tisztázottak a kitüntetés körülményei, illetve mert annak kiérdemlésekor nem tartozott hivatalosan a hadsereg állományába. Családja folyamatosan tiltakozott a döntés ellen a 20. század folyamán, 1989-ben unokája elérte, hogy visszavonják a visszavonást, így ismét a legmagasabb katonai kitüntetés birtokosainak sorába került.)
Házassága, hiába született belőle négy gyermek, boldogtalan volt. Hírneve a róla megjelent írások, elbeszélések nyomán egyre nőtt, de huszonöt évesen még mindig csak egy szegény nyomkereső volt, aki soha életében nem járt a Mississippitől keletre.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap