2024. tél: Szoknyával a politikában
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Színházi előadások mellett bűntények helyszíne is volt a legendás Hungária Fürdő 

2024. szeptember 22. 15:05 Múlt-kor

Kozmetika, luxus és botrányok

Az első férfi kozmetikai szalon itt nyílt meg 1938-ban. Az egyedinek számító vállalkozás hamar nagy népszerűségre tett szert. Megfordultak itt színészek, politikusok és újságírók is. Volt aki a hajnalig eltartó mulatozás nyomait akarta „levarázsoltatni” magáról, a közéleti emberek pedig ráncaik elhalványodását remélték a különféle kozmetikai kezelésektől. Állítólag egyes politikusok parlamenti felszólalásaik alkalmával szónoki tehetségük megvillantását a kedvezőbb hatás elérése érdekében egy szemöldök- és bajuszfestéssel is megfejelték.

A Drogista Szemle egyik férfi szerzője a következőképpen üdvözölte az ötletet: „Az egyik napilapban olvasom, hogy megnyílt az első férfi kozmetikai szalon Budapesten. Elgondolkozom: immár több ezer esztendeje, hogy a nő kozmetikázza magát, sőt már annak is húsz éve van minimum, hogy Budapesten kutya-kozmetika van, amikor végre egy üzlet arra mert gondolni, hogy a férfi külső megjelenésének ápolása is van olyan fontos és jövedelmező, mint mondjuk a Bobby névre hallgató foxi rendszeres trimmelése.”

A fürdőt, ahol naponta több ezer ember is megfordult – a nagy számok törvénye alapján – nem kerülték el a különféle botrányok sem. 1912-ben egy 27 éves férfi belefulladt az egyik medencébe. Az ügy azért kavart vihart, mert a rendőrség rosszullétről írt és nem említették meg jelentésükben, hogy az eset a személyzet szeme láttára történt, akik nem tudtak szakszerű segítséget nyújtani a fuldoklónak.

Népszava azonban kinyomozta az igazságot és megírták, hogy a rendőrség a „világra szóló botrányt a Hungária-fürdő dúsgazdag tulajdonosainak érdekében el akarta tussolni, le akarta hazudni és volt bátorsága közönséges rosszullétről fecsegni.”

1914-ben a főváros erkölcsi életére jellemző „áldatlan állapotokra” hívták fel a figyelmet a korabeli sajtóban. Előkelő helyre került a fürdő a panaszok által megcélzott intézmények sorában: „az általános megbotránkozás kilencven százaléka a Nyár utcai Hungária-fürdőt illeti.” Nem itt, hanem ennek Kazinczy utcai pótfürdőjében ugyan, de azonos tulajdonosi kört érintve, „a leglehetetlenebb ocsmányságok” történtek.

A „szemérmetlen orgiák” az utcán kezdődtek a szomszédok megbotránkoztatására és a fürdőben folytatódtak. A cikk írója szerint a rendőrfőkapitány sokáig nem lépett fel, pedig köztudomású volt városszerte, hogy a Hungária nem is fürdőként, hanem találkahelyként működött. Úgy vélték, azzal, hogy efelett szemet hunytak, a „tisztességes vendégeket tették ki különféle inzultusoknak”.

1934-ben szintén a fürdő munkatársai kerültek a kritikák kereszttüzébe, de ezúttal az úszómestertől magasabb szinteken. Ekkor ugyanis kiderült, hogy a Hungária bérlői tudatosan manipuláltak az egészségügyi szolgáltatásaikkal a MABI (Magánalkalmazottak Biztosító Intézete) kárára. Beváltották például a MABI által beutalt betegek szénsavfürdő-utalványait úgy, hogy a Hungáriának nem is volt szénsavas fürdője.

„A betegtől elveszik az utalványt és szépen betessékelik a – gőzbe. A különbség kettős. Egyrészt a szénsav és a gőz „gyógyító” hatása közti, másrészt az a csekélység, amely mint differencia jelentkezik ama összegek között, amelyet a MABI fizet a szénsavas fürdőért és amennyibe a tényleg nyújtott gőz kerül a Hungáriának.” – tárta fel az esetet a Magyar Közélet nevű lap.

A sós- és az iszapfürdőnél ugyancsak találtak nyomós okot a hasonló manipulációk feltételezésére. Emellett a tisztaságra is érkeztek panaszok, a fürdővíz napi cseréje helyett a piszkosat klórozták, a használt lepedőket pedig nem kimosták, hanem betették a gőzbe.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tél: Szoknyával a politikában
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
A Hungária fürdő 1910-ben (Wikipedia / Tambo / CC BY-SA 3.0)Ami a belső tér majolikadíszeiből megmaradt (Wikipedia / Attila Terbócs / CC BY-SA 3.0)A 2010-re felújított főbejárat (Wikipedia / Globetrotter19 / CC BY-SA 3.0)Homlokzat a rekonstrukció előtt (Wikipedia / Attila Terbócs / CC BY-SA 3.0)

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár