Szerelem az illegális kommunista mozgalomban: Kádár János és az ő Piroskája
2020. augusztus 16. 08:23 Murányi Gábor
Korábban
„Elfogult vagyok veled szemben”
1944 végén Döme Piroskát Ravensbrückbe deportálták, onnan tért vissza 1945 kora tavaszán Budapestre, ahol a kommunista párt Köztársaság téri központjában találkozott egykori szerelmével. Kádár akkor épp a párt káderosztályának volt a vezetője.
„Én nem adhatok neked semmilyen beosztást, mert elfogult vagyok veled szemben” – mondta volna a férfi azután, hogy megölelték egymást. Az akkor beígért hosszú beszélgetés is elmaradt. Mindketten egy másik ember oldalán kötöttek ki, először az időközben elvált asszony ment újra férjhez, utóbb Kádár vette feleségül Tamáska Máriát.
Elvtársi kapcsolatuk azonban, amint azt töredékes levélváltásaik is tanúsítják, folyamatos maradt. Attól függően, hogy éppen milyen ügyről volt szó, a megszólítás változott ugyan („Kedves Juranics elvtársnő”, „Kedves Piroska”, viszont mindig: „Kedves Kádár elvtárs”), de a tegezés és a levél végi baráti üdvözlés ugyanúgy mindvégig megmaradt.
Csakúgy mint az időszakonkénti négyszemközti eszmecsere, amelynek helyszíne 1956 után a legtöbbször – Döme Piroska elmondása szerint – az első titkár dolgozószobája volt a Balassi Bálint utcai – Fehér Háznak titulált – pártközpontban.
Nehéz lenne eldönteni, hogy olyan illegális kommunista múlttal, amelyet Döme Piroska maga mögött tudhatott, és amelyet 1959-ben maga Kádár „igazolt”, miért nem futott be nagyobb hivatali karriert.
Volt ugyanis nőtitkár Esztergomban, miniszterelnökségi osztályvezető-helyettes, a londoni magyar követségen kultúrattasé, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat szakosztályi titkára, majd 1961-ben, a Régi Párttagok Bizottságának segítségével 49 évesen nyugdíjba vonult, hogy végre az írásnak szentelhesse minden idejét.
A könyvírással párhuzamosan önkéntes, a régi elvtársak ügyeiben egyfajta „kijáró” szerepet is vállalt. Olyannyira, hogy 1973-ban Kádár – szokatlanul hosszú és szokatlanul türelmes – levélben próbálta mederbe terelni fokozott tennivágyását.
„Te az ügyek halmazatát teszed szóvá a legkülönbözőbb szerveknél (Központi Bizottság, Központi Ellenőrző Bizottság, VI. kerületi Pártbizottság stb.) hiányos adatokkal, sokszor ugyanazon ember ügyét egyidejűleg három szervnél is. Ez nem komoly ügyintézés (…) az az érzésem, ha kevesebb féle-fajta üggyel foglalkoznál, akkor abban a kevesebben többet tudnál adni (…) és így többet tudnál segíteni a kommunizmus ügyének is, aminek érdekében annyit dolgoztál egész életedben.”
Aki csak egyszer is belelapoz Kádár János – néhány éve közreadott – levelezésgyűjteményébe, az rögvest felismeri ennek a levélnek kuriózum voltát, és érthetővé teszi valamelyest azt is, hogy miért biztosítottak számára helyet az 1. számú díszőrségben Kádár ravatalánál.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Hitler
- Lecserélte a francia forradalom jelszavait a németekkel kollaboráló rezsim
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Megújulva, múzeumi kiállítótérként adták át az egykori levéltár épületét Kaposváron
- Hitler legbelső titkait is elárulta a szövetségeseknek korábbi bizalmasa, „Dr. Sedgwick”
- Nemcsak információs küzdelemben, tűzharcban is alulmaradtak a sörpuccs kirobbantói
- Perceken múlt, hogy elkerüljük a második világháborút
- Mondvacsinált „provokációra” válaszul kezdődött el a második világháború
- Mit érhetett volna el valójában a Valkűr-hadművelet sikere?
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 16:05
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén 15:05
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap