Szerb követelésre fogták el a srebrenicai muszlim rendőrparancsnokot
2015. június 22. 10:02 MTI
Naser Oricnak, a srebrenicai muszlim katonai rendőrség volt parancsnokának kiadatását kérte Szerbia Svájctól - számolt be róla a szerb sajtó hétfőn. A Vecernje Novosti című belgrádi napilap értesülései szerint a szerb igazságügyi minisztérium a hét végén kérte Naser Oric kiadatását.
Korábban
A hágai Nemzetközi Törvényszéken Oricot első fokon - 2006 júniusában - két év börtönre ítélték, mert az 1992-1995-ös boszniai háború idején körzetében nem akadályozta meg foglyul ejtett szerbek megkínzását és meggyilkolását. A fellebbviteli eljárásban a törvényszék megállapította, hogy az 1992 szeptembere és 1993 márciusa közötti időszakban - még az 1995-ös srebrenicai vérengzés előtt - minden kétséget kizáróan súlyos bűncselekményeket követtek el szerb rabok terhére az egyik rendőrőrsön, de Oric felelőssége nem bizonyítható. Belgrádban azóta sem nyugodtak bele ebbe a döntésbe, Oricot a múlt héten az Interpol Szerbia által kezdeményezett nemzetközi körözése alapján fogták el.
A kiadatási kérelem megzavarhatja a srebrenicai mészárlás 20. évfordulója alkalmából szervezett megemlékezéseket is. Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök pénteken jelentette be, hogy hajlandó leróni a tiszteletét a boszniai Srebrenicában a szerb erők által húsz évvel ezelőtt elkövetett mészárlás több mint 8 ezer bosnyák áldozatának emléke előtt, "ha a bosnyákok is ezt akarják". A boszniai muzulmánok azonban hősnek tekintik Naser Oricot, letartóztatása és kiadatása megzavarhatja a szerb-bosnyák megbékélési folyamatot. Tomislav Nikolic szerb elnök például éppen Oric letartóztatása miatt halasztotta el első hivatalos boszniai látogatását.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Titanic
- A Titanic első hivatalos útja volt egyben az utolsó is
- A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette
- Osztriga és bárány került a Titanic utasainak asztalára egy elárverezett étlap szerint
- Tudtad, hogy hét híres ember is lekéste a Titanicot?
- 3800 méter mélyen sincs biztonságban a Titanic roncsa
- Saját legendájának áldozatává vált a Titanic
- A nemzetközi egyezmények sem tudják megvédeni az enyészettől a Titanic roncsát
- A Titanic több száz utasának életét mentette meg a magyar hajóorvos
- Minden törekvés dacára lehetetlennek tűnik a felszínre hozni az egyre pusztuló Titanicot
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski 15:05
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.