Pompás római mozaikok kerültek elő Dél-Franciaországban
2017. április 3. 09:44 Pallag Zoltán
Ucetia római városnak a közelmúltig csak a nevét ismerték a kutatók, illetve néhány mozaiktöredék árulkodott a hely egykori pompájáról. Most egy bentlakásos iskola építésének köszönhetően kerültek elő a település maradványai.
Korábban
2016 októberében Philippe Cayn francia régész és kutatócsoportja, a Francia Megelőző Régészeti Kutatások Nemzeti Intézete (INRAP) szervezésében kezdett kutatásokat a helyszínen, a dél-franciaországi Uzès városában egy 4000 négyzetméteres területen. „Munkánkat megelőzően csak egy csak annyit tudtunk, hogy létezett egy Ucetiának nevezett római város, mert a nevét említi egy Nimes-i sztélé”, mondta a régész az International Business Times-nak.
A galériáért kattintson a képre
A város egykor Nimes fennhatósága alá tartozott és az i.e. 1. századtól a késő antikvitásig éltek benne emberek. Az elmúlt fél évben a város egykori központjában egy nagy négy szobás épületet tártak fel, amely az i.sz. 1. század végéig állhatott. Ez az épület egy igen látványos nagyméretű geometrikus mozaikot rejtett, amit állatok – bagoly, őz, sas, kacsa – képei díszítenek. A két másik szobának betonpadlója volt és festett falai. A mozaikos épülethez oszlopsor is csatlakozott, ami arra utal, hogy ez egy középület volt, de a régészek egyelőre nem vethetik el annak lehetőségét sem, hogy egy gazdag magánházzal van dolgok, ahol a tulajdonos a díszítmények pompájával szándékozott lenyűgözni az ide látogató vendégeket. A régészeti feltárást 2017 augusztusáig folytatni fogják.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Római Birodalom
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Marcus Aurelius halálával a „jó császárok kora" is véget ért a Római Birodalomban
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Hatalmi kérdéssé váltak a gladiátorjátékok a Római Birodalomban
- Évszázadok nyomában – Olaszország történelmi látnivalói
- Árulók árnyékában: Julius Caesar valódi merénylői
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- De pontosan mit is adtak nekünk a rómaiak?
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap