Szent Patriktól a Nagypénteki egyezményig – 11 mérföldkő Írország történelméből
2018. április 6. 18:51 Múlt-kor
Korábban
Ulster gyarmatosítása
1606 tavaszán nagyszámú skót telepes – földművesek, iparosok, mesterek – kelt át a keskeny Északi-csatornán és szállt partra Donaghadee-nél, Down megyében. Ezzel megkezdődött Ulster gyarmatosítása, amely egy szisztematikus brit és protestáns betelepítési program volt Írország északi felében, amely addig a leginkább megmaradt keltának és katolikusnak.
A spanyol expedíciós flotta 1601 karácsonyi veresége a Cork megyei Kinsale-nél bebiztosította az angol katonai erő győzelmét Írországban, amelyet demonstrált az úgynevezett „earlök menekülése” is, amikor Ulster kelta arisztokráciájának nagy része elhagyta Írországot, és az európai kontinensen keresett menedéket. A Plantationnek („ültetvény”) nevezett ulsteri gyarmat véglegesítette az új rendet: 1640-re már harmincezer telepes érkezett Ulsterbe, és a maradék földbirtokos kelta családok közül sokat elűztek földjeikről.
A gyarmatosítás igazi kulturális kataklizmát jelentett a gael nyelvű kelta társadalomnak, és egy zűrzavaros és erőszakos évszázadot vetített előre Írország számára. Legjelentősebb aspektusa az volt, hogy Ulsterben a felekezeti feszültség a mindennapok részévé vált, a mai napig érezhető következményekkel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
7. Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban
II. Népesség, település, életmód
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- Lelkiismereti és erkölcsi kérdésnek tekintette az amerikai elnök a Szent Korona visszaszolgáltatását
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- A Népliget és a Margitsziget is szóba került, mint az Úttörővasút lehetséges helyszíne
- Ilyen az, ha csináljuk a fesztivált – koncertfotók a ‘80-as évekből
- Ledobni a vörös nyakkendőt – ilyenek voltak a szocialista úttörőtáborok
- Kilincs a túloldalon
- Az én 89-em
- Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap