Szent Patriktól a Nagypénteki egyezményig – 11 mérföldkő Írország történelméből
2018. április 6. 18:51 Múlt-kor
Korábban
A nagy éhínség
1845 szeptemberében, ahogy az első burgonyákat húzták ki a földből Írország-szerte, elkezdett terjedni a híre egy fertőzésnek, amely a termést sújtotta. A burgonyák rohadtan jöttek elő a földből. A métely országszerte elterjedt, és az éhínség 1849-ig tartott, hatásai az ír társadalomra katasztrofálisak voltak. A burgonyavész előtti nyolcmillió lakosból egymillióan vesztek oda az éhezéstől és a kapcsolódó betegségektől. Az ír nacionalisták körében pedig jelmondattá vált, hogy „a Mindenható küldte a burgonyamételyt, de az angolok teremtették az éhínséget.” Talán elkerülhetetlen volt, hogy a többéves éhínség által okozott trauma düh formájában a brit kormányzaton csapódik le. Az igazság azonban az, hogy a kormányzat tétlensége, akaratossága és értetlensége valóban súlyosbította az éhínség hatásait. Ennek ellenére nem volt igaz az ír nacionalisták azon gondolata, hogy az éhínséget szándékosan hozták létre az angolok.
Száz évvel később az ír lakosság még mindig fogyatkozott. Az emigráció olyan vérző seb volt, amelyet nem lehetett bekötözni, és az ebből létrejövő ír diaszpóra örökre megváltoztatta Írország kapcsolatát a világ többi részével.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap