Százak életét követelte a történelem legsúlyosabb szórakozóhelyi tűzesete
2022. április 27. 14:15 Múlt-kor
Korábban
Döbbenet és tanulságok
A tűz okát vagy okait máig rejtély övezi. A különféle elméletek között felmerült az elektronikai hiba, a dohányzás és a folyamatban lévő háború okán természetesen az ellenséges szabotázs is, bizonyíték azonban egyikre sincs.
1997-ben Charles Kenney bostoni tűzoltó azzal a szintén nehezen bizonyítható magyarázattal állt elő, hogy a háborús nélkülözés és hiánygazdálkodás idején a különféle hűtőberendezésekben akkoriban általában használatos freon helyett klórmetánt alkalmaztak, amely igen gyúlékony, és a Cocoanut Grove-ban is ez az anyag gyulladhatott be.
Kórterem a bostoni kórházban, tele a Cocoanut Grove-i tűz sérültjeivel
Elmélete annyiban meggyőzőbb a többinél, hogy magyarázatot ad a lángok szinte minden szemtanú által említett rendkívül gyors, hullámszerű terjedésére.
A tűz mélyen sokkolta az amerikai közvéleményt – egy időre még a háborús fejleményeket is kiszorította a címlapokról. Az esetből számos tanulságot vontak le, főként ami a tűzvédelmi előírásokat illeti.
Elsőként Massachusetts állam vezetett be a következő évek során számos új szabályt, ezek zömét máshol is átvették, és részeivé váltak minden modern épület tűzvédelmi előírásainak. Ilyenek például a kifelé nyíló, sohasem zárt vészkijáratok, valamint a forgóajtók mellé kötelezően telepítendő legalább egy darab egyszerű, kifelé nyíló ajtó is.
A kora ellenére (illegálisan) a klubban dolgozó Stanley Tomaszewski tanúskodik a bíróságon
A Cocoanut Grove-i tűz mindemellett az égési sérüléseket és füstmérgezést szenvedett emberek orvosi kezelésében is változásokat eredményezett, Erich Lindemann pszichiáter pedig az elhunytak rokonainak gyászát vizsgálva végezte el az egyik első kutatást a ma poszttraumás stresszként ismert tünetegyüttessel kapcsolatban.
A Cocoanut Grove épületét 1944-ben lebontották, és azóta a teljes utcakép megváltozott – több utcát átneveztek vagy egyenesen megszüntettek, illetve átépítettek. Az épület helyén sokáig parkoló volt, napjainkban egy szálloda működik nagyjából azon a helyen, ahol a klub állt. A hajdani főbejáratának közelében ma a járdába épített emléktábla található, a városnak azonban szándékában áll nagyobb emlékművet is létrehozni a tűz áldozatainak.
Tudta-e, hogy...?
Clifford Johnson, a parti őrség tisztje négyszer is visszament a lángoló szórakozóhelyre embereket menteni, harmadfokú égési sérüléseivel 21 hónapot töltött kórházban – ahol végül egyik ápolónőjét vette feleségül (Johnson volt ekkor a legsúlyosabban megégett, de életben maradt ember a világon).
A tűz áldozatai között volt egy aznap egybekelt házaspár és a fegyveres erők több mint 50 eltávozáson lévő tagja is. Volt olyan család, amely mind a négy, éppen szolgáló fiát itt vesztette el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nőtörténet
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Csak az anyasággal válhattak szabad nőkké a szultán ágyasai
- Naponta csodálhatták anyjuk bátorságát Zrínyi Ilona gyermekei
- Egy étterem volt az amerikai feminista mozgalom első főhadiszállása
- Furcsa testi elváltozásokat jósoltak a hosszútávfutás női képviselőinek
- Angyal a pokolban: Andrássy Ilona, a lelkiismeretes ápolónő
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára 17:40
- 7+1 híres merénylet a történelemből 17:20
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa 17:05
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák 14:20
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját 13:20
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t 09:05