2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Százak életét követelte a történelem legsúlyosabb szórakozóhelyi tűzesete

2022. április 27. 14:15 Múlt-kor

Tűz és jég

A hatalmas tűzhöz elsőként a közelben egy másik esethez kiszállt tűzoltók érkeztek, végül pedig 187 tűzoltó végezte az oltást. A szomszédos körzetekből is érkeztek mentőautók, és a mentéshez csatlakoztak a környező szórakozóhelyeken tartózkodó, eltávozáson lévő katonák és tengerészek is.

A halottak hullaházba szállításához kereskedelmi teherautókat is igénybe vettek. Nehezítette a mentést az estére súlyosan lehűlő hőmérséklet is, amelytől a tűzoltók fecskendői az aszfalthoz fagytak, és nehéz volt folyékony állapotban tartani az oltáshoz használt vizet is. Éjjel fél kettőkor a város vezetése statáriumot hirdetett a környékre.

A tűz eloltását követően tárult a benyomuló tűzoltók és mentők elé a borzalmas benti viszonyok pontos képe. A felismerhetetlenségig összeégett halottakon kívül sok olyan áldozat is volt, akik füstmérgezés okozta haláluk pillanatába fagyva maradtak – ilyen volt például az a nő, akit egy benti telefonfülkében találtak meg, ahonnan vélhetően segítséget próbált hívni.

A borzalmas tűzesetben összesen 492-en vesztették életüket – többen, mint ahányan egyáltalán bent tartózkodhattak volna. Csodával határos módon nagyjából ugyanennyien élték túl az esetet. Bár utóbbiak száma kevésbé pontos, az arány jól mutatja, mennyivel a legális befogadóképességén felül működött a Cocoanut Grove.

A helyzet azonban lehetett volna még rosszabb is: a helyi Boston College főiskola amerikaifutball-csapata aznapi meccsén a papírformával szemben csúfos vereséget szenvedett a Holy Cross iskola csapatától, így a város ünnepelt sportolóinak ide tervezett győzelmi mulatsága elmaradt.

A túlélők közül sokan – mivel kijutni nem tudtak – a legváratlanabb helyeken találtak menedéket. Öten a hűtőkamrában bújtak el, míg az egyik pultos a zongorista Goodelle-lel együtt vízbe áztatott szalvétán át vett levegőt, amíg nem sikerült egy konyhaablakon kimászniuk másokkal együtt.

Dr. Davis és felesége szintén egy konyhai ablakon át jutottak ki a szabadba, ahol aztán visszaemlékezése szerint mindenki kormot köhögött fel. 35 ember a tetőre menekült, és onnan ugrottak le, súlyos sérüléseket kockáztatva.

A tulaj, Welansky a tragikus estén nem tartózkodott a Cocoanut Grove-ban – éppen a Massachusetts General Hospital nevű kórházban lábadozott egy szívrohamot követően. Az esettel kapcsolatban 19 rendbeli gondatlan emberöléssel vádolták meg, és 12-től 15 évig terjedő büntetést szabtak ki rá.

Egészségügyi állapota miatt végül négy év után szabadon engedték – miután rákot állapítottak meg nála, az állam kormányzója kegyelemben részesítette –, és néhány héttel később meghalt. Szabadon bocsátásakor állítólag azt mondta, „bárcsak meghaltam volta a többivel a tűzben.”

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
A kiégett Cocoanut Grove a tűz utánA Cocoanut Grove helyiségeinek elrendezését bemutató rajzA holttestek eltávolítása a szórakozóhelyről, borzongó bámészkodók gyűrűjébenA tűzeset az újságok címlapján szerepelt, kiszorítva a háborús híreketTűzoltók szemlélik a helyszínt a tűz eloltását követőenA klub tulajdonosa, James (b) és Barney Welansky (j), valamint a gondnokként alkalmazott Jacob Goldfine óvadék ellenében elhagyják a rendőrségi őrizetet.Kórterem a bostoni kórházban, tele a Cocoanut Grove-i tűz sérültjeivelA Cocoanut Grove egyik kiégett helysége.A kora ellenére (illegálisan) a klubban dolgozó Stanley Tomaszewski tanúskodik a bíróságon

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár