Szándékos kegyetlenséggel neveltek engedelmes katonákat a spártai gyermekekből
2020. szeptember 10. 18:32 Múlt-kor
Korábban
Nem voltak legyőzhetetlenek
Az agogé által megalapozott együttműködés és stabilitás azonban „egyfajta ridegséget is eredményezett” Hodkinson szerint. A spártaiak minden hatékonyságuk ellenére viszonylag korlátozott számú harctéri eljárást ismertek, és ha ezek nem váltak be, nem volt „B-tervük”.
A fennálló viszonyok merev elfogadása, amire az oktatási rendszer nevelte őket, megnehezítette a spártaiak számára a társadalmukban jelentkező gondokkal való szembenézést – ezek legfőképpen a csökkenő lakosságon belül egyre növekvő vagyoni, azaz földtulajdonbeli egyenlőtlenséget jelentették.
Spárta késői időszakában az elsőszülött gyermekek kizárólagos öröklési joga miatt egyre kevesebb család birtokolta a földterület egyre nagyobb részét, és egyre kevesebben tudták magukat ellátni a szükséges hadifelszereléssel is.
„Idővel olyan fogalmi korláthoz vezetett, hogy a spártaiak nem tudtak elképzelni másmilyen életet” – magyarázta Reiter. „Ez rendkívüli mértékben megnehezítette az újítások elfogadását mind a háborúban, mind a politikában.”
A spártaiakat annyira legendásan erőssé és keménnyé faragó rendszer végül vesztükben is közrejátszott: Kr. e. 371-ben Thébai városállam csapatai döntő vereséget mértek a spártai seregekre a leuktrai csatában, főként szokatlan lovassági manőverek segítségével.
A spártai hadrend túlságosan kötött volt ahhoz, hogy megfelelő ellenlépéseket tegyen, és e csatavesztés megtörte a városállam katonai hegemóniáját a görög világban. A spártai harcosok hírneve azonban fennmaradt évezredeken át, méltó emléket állítva erejüknek és állhatatosságuknak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2022
- Lakatos Ernő, a „kiváló napi végrehajtó”
- A mozsgói Biedermann-kastély
- Tévéelnök belügyes gyakorlattal: Tömpe István
- A rivaldafényt kerülő Apró Antal
- A holokauszt soproni mártírjai
- Hét híres királygyilkosság
- Biszku Béla, a megtorlás szimbóluma
- A Duna egykori halcsodái
- Szomorú szerelem a szabadságharc idején
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap