Számítógépes szövegelemzéssel oldották meg a Lincoln nevével ellátott híres levél rejtélyét
2017. július 21. 14:27 MTI
Egy régi rejtélyt oldott meg brit törvényszéki írásszakértők egy csoportja: az amerikai polgárháború idején Abraham Lincoln által írt híres levelet nem az elnök, hanem titkára, John Hay írta.
Korábban
A Manchesteri és a Birminghami Egyetem szakemberei a Lincoln-rejtélyt ugyanazzal a technológiával oldották meg, amellyel annak idején leleplezték, hogy J.K. Rowling, a Harry Potter-könyvek írója Robert Galbraith álnéven írt detektívregényt.
1864 novemberében Lydia Bixby levelet kapott Abraham Lincolntól, amelyben az amerikai elnök arról tájékoztatta őt, hogy fiai elestek a polgárháborúban. Az angolnyelv-történelem egyik legmívesebbnek tartott levele írójának kilétét régóta vitatták, és történészek régóta úgy vélték, hogy John Hay, Lincoln titkára írta azt. Mivel mindkét férfi régóta halott, kevés esély volt a dilemma megoldására.
A Digital Scholarship in the Humanities című folyóiratban közzétett tanulmányukban a brit kutatók közölték, hogy az általuk használt technológia szinte egyértelműen kimutatta, hogy Hay írta a levelet.
A szakemberek számítógép segítségével nyelvi formák motívumait keresték, és elemezték a két férfi által írt szövegek igen rövid részleteit. Lincoln és Hay 500-500 szövegét vizsgálták, mielőtt a Lydia Bixbynek írt levelet elemezték volna.
Az elemzés "majdnem 90 százalékos bizonyossággal Hayt azonosította, mint a levél szerzőjét - olvasható a Physorg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2014
- Mussolini szeretőjének titkos naplója
- Szexualitás a görög és római vallásokban
- Magyar fürdők és kettétört mankók
- Erotikus és irodalmi lap lett a magyar ős-Playboy
- "Inkább a szexről beszéljenek, mint az áremelésről"
- Az egri vár régészeti kutatásának története
- Középkori kolostorok szemérmetlen titkai
- Azok a csodálatos Gindly lányok
- Templomerődök Erdélyben
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap