Súlyos katonai vereséget elevenített fel a Kék Duna keringő eredeti változata
2017. február 15. 08:29 MTI
Százötven éve, 1867. február 15-én mutatták be Bécsben ifjabb Johann Strauss azóta klasszikussá vált művét, a Kék Duna keringőt, amely annak ellenére is a közönség kedvencévé vált, hogy a folyó soha nem volt igazán kék, a mű eredeti változata pedig egy katonai vereséget elevenített fel. Az évfordulóra kiállítással emlékeznek az osztrák fővárosban, és emlékérmét is kibocsátottak.
Korábban
A Kék Duna keringő megrendelésre készült, ráadásul kórusmű volt, az első, amelyet ifjabb Johann Strauss szerzett. A komponista később dolgozta át zenekari művé, amely aztán a bécsi bálok és a híres újévi koncert nélkülözhetetlen elemévé és Ausztria nem hivatalos himnuszává vált. Miért a címben a kék, amikor a folyó inkább zöld vagy ezüst színű? “A kérdés még mindig megválaszolatlan” – mondta az évforduló alkalmából a bécsi városi könyvtárban látható kiállítás kurátora, Thomas Aigner az AFP francia hírügynökségnek. Ifjabb Strauss talán a bajai születésű költő, Karl Isidor Beck (Beck Károly) soraiból, de az is lehet, hogy a Duna szabályozásának akkoriban aktuális terveiből merített ihletet.
Az biztos, hogy az eredeti változat a bécsi férfikórus számára íródott, de amikor átadta nekik a művet, az osztrákok nem voltak éppen keringőzős kedvükben: 1866. július 3-án a poroszok döntő vereséget mértek rájuk a königgrätzi csatában, a Habsburg-birodalom pedig lemondhatott arról szóló álmairól, hogy az ő vezetésével jön létre a német egység. Az országot sújtó bánat hatására a kórusmű szövegének szerzője, a rendőrhivatalnok Joseph Weyl félig szatirikus, félig siránkozó sorokat írt Strauss zenéjére.
A szöveg sokkal inkább türközte a császári fővárosban uralkodó levert hangulatot, semmint Közép-Európa nagy folyójának szépségeit. Csak 1889-ben kerültek bele az oly kék és oly csillogó Dunáról szóló sorok. Sokáig élt a legenda, hogy az 1867. februári bemutató bukás volt, a történészek azonban cáfolták ezt. A bécsi premiert követően több kritikus is dicsérte a művet, egyikük – minden bizonnyal először a zenetörténetben – még a sláger szót is használta.
Világhódító útját az 1867-es párizsi világkiállításon, majd néhány hónappal később Londonban kezdte a mű, amelyet Strauss amerikai turnéja során, 1872-ben már kétezer fős zenekarnak és húszezer tagú kórusnak vezényelt. Egy évszázaddal később a világűrt is meghódította: Stanley Kubrick felhasználta a 2001: Űrodüsszeia című filmjéhez. Ifjabb Johann Strauss hozzávetőleg 500 keringőt komponált, a Kék Duna mégis kiemelkedik közülük. Hogy miért, arra Thomas Aigner szerint nincs egyértelmű válasz. A mű színvonala mellett a címnek is szerepe lehet ebben, amely a kurátor szerint kétségkívül hazafias, de nem túlságosan: egy örökkévaló Ausztriát idéz, emlékeket a Dunáról és egy utazásról Bécsbe.
A Kék Duna keringő olyannyira eggyé vált Ausztriával, hogy 1945. április 27-én, a náci Németországtól való függetlenné váláskor – hivatalos himnusz híján – azt játszották a parlament előtt. Az Austrian Airlines gépein évek óta felcsendül felszálláskor és landoláskor, és a légitársaság örömére az utasok ragaszkodnak is hozzá.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2021
- A popzene és a politika az 1980-as és 1990-es években
- Holländer Margit lágerélményei
- Göring, az élvhajhász náci
- A középkori élet hét legkülönösebb veszélye
- A két Karátsonyi-kastély Beodrán
- A magyar könnyűzene az 1980-as években
- Az indián fogságnaplók üzenete
- Szendrey Júlia világai
- Vacsoraversenyek az 1930-as évek Budapestjén
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko 09:50
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része 09:20
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat 09:05
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák tegnap