Suhanás a jégen és a fák alatt: a Városliget sportélete
2022. szeptember 5. 16:30 Múlt-kor
Korábban
A benzingőz térnyerése
A huszadik század elején az ügető- és távhajtóversenyek elköltöztek a Városligetből. A motorizáció terjedésével visszaszorult a kocsikorzó, illetve kiment a divatból a sétalovaglás is. Az 1920-as évekre több mint tízezerrel csökkent a Budapest útjain napi rendszerességgel munkájukat végző lovak száma, miközben legalább ugyanennyivel több „géperejű jármű” jelent meg. A Városliget így sem maradt a következő fél évszázadban lovak nélkül. A lovaglás, a díszfogatokkal történő közlekedés a legfelső körök reprezentációjának részévé vált. Ferenc József császár és magyar király budapesti tartózkodásai idején továbbra is fogattal közlekedett. A nemzetközi automobil-kiállítás megnyitására József főherceg is lóvontatású kettesfogattal érkezett 1905-ben, amikor a merészebb urak már saját gépkocsijukon jöttek.
Egy 1931-es csillagtúra résztvevői a Városligetben (Fortepan / Vojnich Pál)
A 20. század azonban a gépjárművek, az autózás kiütéses győzelmét hozta. Az autó- és motorversenyek szervezői korán felfedezték maguknak a Ligetet, mint céljaiknak kiválóan megfelelő helyszínt. Itt rendezték meg az első hazai motoros Grand Prix-versenyt 1926-ban, s ezzel egy csapásra eldőlt, hogy a következő fél évszázadban a Városliget lesz a hazai autó- és motorsport egyik központi versenyhelyszíne. Nézők tízezrei sorakoztak fel a kijelölt versenypálya mentén, hogy szemtanúi lehessenek a születőben lévő „száguldó cirkusznak”.
A második világháború kényszerű szünetét követően a Ligetet átszelő és az azt körülvevő utakat a legnagyobb természetességgel használták tovább a mindennapi gépjármű-közlekedésre, valamint autós és motoros gyorsasági versenyek versenypályájaként. A versenyzők a Hősök teréről indultak, a kockaköves Külső Andrássy-úton (1953-tól Városligeti Népköztársaság útja, ma Kós Károly sétány) haladtak tovább, majd jobbra kanyarodva a Ligetet övező utakon, az úgynevezett „nagykörön” száguldottak végig a célig.
Az 1963-as budapesti Grand Prix egy versenyzője a felvonulási téren (Fortepan / Bauer Sándor)
Az 1950-es években újabb lehetőség nyílt meg az autó- és motorsport szerelmesei előtt. Az eredetileg Sztálin térnek elnevezett felvonulási tér (ma: Ötvenhatosok tere) kialakításával remek versenyhelyszínhez jutottak. Hatalmas kiterjedésű kövezett, lebetonozott terület, több autó, nagyobb sebesség: az 1957–1970 közötti időszak a városligeti autó- és motorversenyek fénykora volt. Ezekre a versenyekre látogatók tízezrei, valóságos tömegek érkeztek. A száguldozó autók, motorok rendszeresen feldúlták a közpark nyugalmát. Szerencsére közbeszólt a technikai fejlődés: az egyre gyorsuló versenyautók kinőtték a sűrűn beépített környéket és új helyre, a Népligetbe költöztek tovább. (x)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2010
- Az igazi Trebitsch
- Magyarországi gyász Sztálinért: "Meghalt mélységes megrendelésre"
- Romkert: egy Vas megyei kastély kálváriája
- Két magyar motoros kalandjai a Föld körül
- A kannibál gróf kalandjai
- Március 15. vagy április 11.? Egy nemzeti ünnep viszontagságai
- Hidegre tett konfliktus: harc az Antarktiszért
- Hogyan vált a házastársi erőszak bűncselekménnyé?
- A heraldikai káposzta története Ambrus Lajos tolmácsolásában
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.