Soha ennyi Bruegel-festmény nem volt még egy helyen
2018. szeptember 18. 13:52 MTI
Minden idők legnagyobb kiállítását rendezik Bécsben idősebb Pieter Bruegel műveiből a festő halálának közelgő 450. évfordulója alkalmából. Az október 2-án nyíló tárlaton látható lesz „egy újonnan felfedezett Bruegel is”.
Korábban
A kiállítást egy brüsszeli sajtótájékoztatón jelentették be. Manfred Sellink művészettörténész elmondta, A nápolyi öböl című, 1564 körül keletkezett, vitatott eredetű festményről csak a közelmúltban végzett restaurálás eredményeként, az ecsetvezetés és a részletgazdagság alapján sikerült megállapítani, hogy idősebb Pieter Bruegel munkája. A Galleria Doria Pamphilj római magángyűjteményben lévő festményen a lakkréteg barnás elszíneződést mutatott a restaurálás előtt.
Az „új Bruegel-festmény” látható lesz a bécsi Szépművészeti Múzeumban (KHM) október 2-án nyíló és 2019. január 13-ig tartó kiállításon, amelyen „nagy büszkeséggel tesszük közszemlére az új felismeréseket” – mondta Sellink, aki a tárlat négy kurátorának egyike.
A KHM, amely 12 Bruegel-képpel a világ messze legnagyobb Bruegel-gyűjteményével rendelkezik, számos múzeummal, gyűjteménnyel és alapítvánnyal fogott össze, hogy az eddigi legátfogóbban mutathassa be az északi reneszánsz egyedülálló, sajátos eredeti változatát létrehozó festő munkásságát. A tárlaton körülbelül 30 festményét, az összes fennmaradt olajkép háromnegyedét és grafikáinak, rajzainak felét állítják ki. Híresebb művei közül látható lesz A halál diadala, a Háromkirályok imádása vagy a Téli táj madárcsapdá-val.
A kiállításra képeket ad kölcsön a belga Királyi Szépművészeti Múzeum is, amely a KHM után a második legtöbb Bruegel-festményt birtokolja. A múzeum főigazgatója, Michel Draguet azonban reméli, hogy
ez lesz az utolsó nagy Bruegel-kiállítás, mert a törékeny képek mozgatása veszélyes.
A bécsi Bruegel-kiállításon a nyilvánosság elé tárják a flamand festővel kapcsolatban az utóbbi hat évben végzett tudományos vizsgálatok eredményeit is, például a Bruegel téli tájképei című kötetben a képek történelmi hátterét, a 16. századi hétköznapok ábrázolását, az archetipikus télábrázolás máig tartó hatását elemzik. Id. Pieter Bruegel halálának 450. évfordulója 2019. szeptember 9-én lesz.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.