Sisi unokahúgának botrányos emlékiratai
2022. december 18. 10:35 Vér Eszter Virág
Erzsébet császárné életének izgalmas részleteibe engednek bepillantást a közvetlen környezetének (családtagjainak és udvartartásának) tollából származó feljegyzések. Ezek közül a legvitatottabb forrásértékű, és egyes szövegrészeit tekintve a leginkább megkérdőjelezhető hitelességű emlékiratot Sisi unokahúga, Marie Louise von Wallersee-Larisch írta. Feltételezhető, hogy lejáratás céljából szándékoltan közölt több téves adatot a magyarok szeretett királynéjának mindennapjairól.
Korábban
Nem véletlen, hogy a „szerzővel” több ízben az udvar részéről egyeztetéseket folytattak, próbálva megakadályozni feljegyzéseinek kiadását, azonban ezt lényegében csak elodázni tudták.
Két írása (Múltam, Erzsébet és én) így ma is számtalan vita forrása, főként a bennük előforduló temérdek elírás, felnagyítás és téves időpont okán.
Visszaemlékezéseinek szövegét döntően befolyásolták a mayerlingi események (1889-ben Rudolf, a Monarchia trónörököse 17 éves szeretőjével, Mary Vetserával a Bécs közelében lévő mayerlingi vadászkastélyban „közös” öngyilkosságot követett el), s az ebben játszott – máig nem teljesen tisztázott – szerepe.
Illetőleg az ebből következő önigazolási szándékai, amelyek (legalábbis saját bevallása szerint) részben az udvari kegyvesztettségének feloldására is irányultak volna.
Rudolf trónörökös halálát követően Erzsébet kérésére Andrássy Gyula vállalt közvetítői szerepet, amely végül mindkét fél részéről sikertelennek, eredménytelennek bizonyult, a beszélgetés során pedig a grófné – mintegy érzelmi azonosulásra késztetve olvasóit – Rudolf és Mary Vetsera „összeesküvésének” áldozataként láttatta magát.
A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2022. téli számában olvasható.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Mussolini
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Szörnyű bosszút állt az olasz nép Mussolini rémuralmáért
- Folytatják a holokausztmúzeum építését az egykori Mussolini-villa közelében
- Merényletek sorát élte túl hihetetlen szerencsével Mussolini
- Az életébe került Mussolini vejének, hogy szembefordult apósával
- Nem avatkozott be a nemzetközi közösség Etiópia olasz lerohanásába
- A diktátor veje
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap