Saját, tévedésből megjelent nekrológja vitte rá Alfred Nobelt a nevét viselő díj megalapítására
2021. július 30. 08:41 Múlt-kor
Korábban
Megzabolázni a robbanás erejét
A családi vállalkozás középpontjába a különböző robbanószerek fejlesztése került. A vegyészmérnöki végzettséget megszerző Alfred számára természetesnek tűnt, hogy a család számára kamatoztassa tudását. Maga Alfred több szabadalmat is bejelentett már ekkor.
A nitroglicerin megszelídítéséről szóló próbálkozások persze nem jártak mindenféle veszély nélkül. 1864. szeptember 3-án robbanás történt a Nobel-gyárban, amelyben Emil, Alfred öccse is életét vesztette.
Tulajdonképpen a véletlennek köszönhető az, hogy mégis sikerült a nitroglicerint olyan formába hozni, hogy az kevésbé balesetveszélyes és jobban felhasználható legyen. Szállítás közben egy nitroglicerines tartály eltört, de mégsem robbant fel. Amikor megvizsgálták a baleset körülményeit, rájöttek, hogy a nitroglicerines üvegek közé kovaföldet töltöttek, és az felszívta a robbanószert. Így az anyag stabil maradhatott, és nem robbant fel.
Ez a felismerés megkönnyítette Alfred Nobel dolgát, így csak meg kellett találnia a kovaföld és a nitroglicerin megfelelő arányát, amelyekből rudakká formálható pasztát készített. Emellett arra is ügyelnie kellett, hogy a robbanóerő ne csökkenjen a felhasználáskor.
Az így kapott anyagot dinamitnak nevezte el, a görög „dünamisz” szó után, ami erőt jelent. A találmányát később tökéletesítette: megalkotta a gyújtózsinórral működő detonátort, de szabadalmaztatott olyan találmányokat is, mint a robbanógumi és a füst nélküli lőpor. Ennek ellenére árulkodó tény, hogy Stockholmban nem engedélyezték a dinamit gyártását.
A dinamit forradalmasította az ipart és a bányászatot is, lehetővé téve a sokkal biztonságosabb működést. Emellett természetesen a hadiipar is felhasználta a maga céljaira az új találmányt. Bár Nobel maga békeszerető ember volt, és a dinamitot sem azért találta fel, hogy hadicélokra alkalmazzák, mégsem reflektált erre különösebben jól. Nobel hol képmutató módon, hol egyszerűen tudomást sem véve, később inkább önvádlón viszonyult hozzá. Egy szerencsétlen véletlen azonban ráébresztette arra, hogy ezen változtatnia kell.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
régészet
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál
- Megérzései segítették a modern régészet alapjait megteremtő Dörpfeldet
- Máig számos rejtély övezi a Húsvét-sziget hatalmas szobrait
- Hosszú várfogság után vált a magyar régészet atyjává Rómer Flóris
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Kulturális központtá alakítják át a felújított gyalui várkastélyt
- Visszaadnák a Mikó-vár történelmi arculatát
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.