2020. tél: Legendás anyósok
ITT támogathatsz bennünket

Ritkán részesültek végtisztességben a középkori csatamezők halottjai

2020. november 4. 18:09 Múlt-kor

A középkori irodalom gyakran foglalkozik az ellenségeik tömegét csatában lemészároló lovagokkal. Az ilyen szövegek többnyire a szóban forgó harcosokat és dicső tetteiket helyezik a középpontba, a halottak tömegéről igen kevés szót ejtve. Milyen sors várt a csatatéren heverő elesettek holttesteire?

csata
Kép forrása: Wikimedia Commons

Csaták a középkori irodalomban

A hosszú és ömlengő csatabeszámolók meglehetősen gyakoriak a középkori forrásokban. A krónikák, az epikus költemények és a lovagregények gyakran írják le, miként aprították egymást a páncélban, lovon harcoló királyok, főurak és lovagok. A források – attól függően, mely oldalon keletkeztek – az egyik vagy másik oldal cselekedeteit dicsőítik és nagyítják fel jelentőségben.

A kijelölt hős vagy hősök jellemzően tetemes számú ellenséges veszteségért felelősek. Habár nem mindenhol és minden időben volt jelen ugyanolyan mértékben a középkori Európában, nyugaton, különösen Angliában a hősöket a megölt ellenségek számáért is külön dicsérik.

Thomas Malory 15. századi Artúr-legendájában például a legendás királyt azért is ünneplik első csatáját követően, mert sok embert megölt. Legnagyobbra becsült lovagjai, mint például Lancelot vagy Gawain szintén azért érdemesek önmagában is a dicséretre, mert sokakkal képesek végezni a csatákban. A számok rendszerint említve vannak, afelett azonban Malory is átsiklik, hogy mi történik a megöltek holttesteivel a csata után – hacsaknem a szóban forgó hulla éppen a hősé.

Dicsőséges halál

Amennyiben rendkívül ismert lovagról van szó (mint például Artúr lovagjai), avagy ő a szöveg főhőse, gyakran igen kiterjedt leírást kap a temetési szertartás. Amikor Malory szövegében meghal Gawain, Artúr király sírva fakad a holttest felett, majd a doveri várba viszi, egy kápolnába, ahol felravatalozzák, hogy mindenki „megcsodálhassa” a koponyáját ért masszív sérülést.

A Warwicki Guidóról szóló angol lovagregényben a főhős még nagyobb búcsúztatást kap. Pontosan 1007 angyal viszi a lelkét a mennybe, miközben asszonya a holttest felett siratja őt. Ezt követően a hulla édes illatot kezd árasztani magából, és hiába próbálkozik egyszerre száz másik lovag is, nem tudják elmozdítani a helyéről – egyszerűen túl nehéz. Mindkét utóbbi tényező Guidó szentségét jelképezi. Végül a gyásznép úgy dönt, a mozdíthatatlan holttest köré építik a lovag márvány emlékművét, így halála helyén kerül sor a nagyszabású gyászszertartásra is.

E két példa jól szemlélteti, mennyi tisztelet járt ki a fontos embereknek holtukban is. Az összecsapások átlagos résztvevői azonban nem részesültek ilyesfajta temetésekben. A legtöbbször említést sem tettek róluk.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2020. tél: Legendás anyósok
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft
Kép forrása: Wikimedia CommonsKép forrása: Wikimedia Commons
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár