Részeges természetdémon a dán parton
2015. január 20. 12:12
Dánia délkeleti részén, Falster szigetén egy Augustus császár korából származó bronzszobor került elő. Az apró büszt felfedezése arra utal, hogy már az első római császár uralkodási idején szoros kapcsolat lehetett a Római Birodalom és Skandinávia között.
Korábban
Az apró, 4,5 centiméteres bronzszobrot fémdetektorral fedezte fel egy amatőr régész a Dánia délkeleti részén található Falster szigetén. Az alkotás egy szakállas, kopasz, vastag szájú, tömpe orrú öregembert ábrázol. Annyira szépen van faragva, hogy megtalálója úgy hitte, modern kori szobor lehet, majd hazavitte. Később azonban átadta a Dán Nemzeti Múzeumnak, ahol a szakemberek szinte azonnal megállapították, hogy a szobor nem egy férfit, hanem Szilénoszt ábrázolja.
A görög mitológiában a szilének termékenységdémonok, és a szatírokkal együtt Dionüszosz, a bor és mámor megtestesítőjének kíséretét alkotják, többnyire a Szatüroszokkal azonosítják őket. A római művészetben a szilének szintén a Szatüroszokkal együtt vannak jelen, és Bacchust kísérik. Hol erősen ittas állapotban, buja mozdulatokkal kísért vad tánc közben ábrázolják őket, hol szamárháton ülve, szintén részegen.
Balra egy 1. századi római bronz fulcrum, egyik végén szamárfejjel, a másikon pedig egy szatírral, feltehetően Campaniából, jobbra egy lectus tricliniaris
A római polgárok a különleges alkalmakkor egy fejtámlával ellátott kényelmes heverőn, a lectus tricliniarison elterülve költötték el ebédjeiket, ezen heverőket pedig előszeretettel ékesítették ételt és bort jelképező függőkkel, kedvelt díszítési elemek voltak a részeges Szilénoszt ábrázoló figurák. A Falsteren talált figura szintén egy ilyen lectus fejtámlájának részét képezte: a szelén-büszt tehát nem medál volt, hanem a fejtámla szélét alkotó S-alakú fulcrumhoz tartozott.
De hogyan került a figura a skandináv országba? Római villa biztosan nem állt Falster szigetén, ezért a régészek csak találgatnak a büszt származását illetően: azt tudjuk, hogy Krisztus születésének idején a környező szigetek élénk kapcsolatokat ápoltak a Római Birodalommal, ám ez az első lectus triclinarist díszítő szobrocska, amely Dánia területéről került elő. A szakemberek szerint a ritka tárgy mint különlegesség, vagy ajándék, esetleg mint hadi zsákmány kerülhetett az aprócska szigetre.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait 11:16
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap