Renitens katonatisztek és száguldozó kerékpárosok – tilalmak és szabályok az egykori Városligetben

Ebben az időben a lóvontatta fogatok ugyanolyan központi szerepet töltöttek be a közlekedésben, mint ma az autók. Mivel a Liget útjait többnyire közösen használták a gyalog járók és a kocsikon, lóháton közlekedők, a  legtöbb panasz a fegyelmezetlen kocsitulajdonosok és lovasok miatt érkezett, természetesen a gyalogosok részéről. Nem is ok nélkül... A kocsik által felvert por évtizedekig komoly gondot okozott, a helyzeten ezért az utak locsolásával igyekeztek javítani. A Divatcsarnok című folyóirat tudósítója így mutatta be a tavaszi Városliget eső utáni, pormentes útjain zajló életet: „Magunk ezúttal a Városligetbe néztünk ki, hol tenger nép járdalt, keringett, ladikázott – és sörözött, míg a tehetősbek pompás fogataikon nyargalák be a szép virány közt kígyózó utakat, melyeket a délutáni permeteg ezúttal minden irányban megszabadított a porföllegektől.”

A városegyesítést követően, 1881-ben a fővárosi közgyűlés a Liget bejáratainál kihelyezte az első figyelmeztető táblákat. A korábban nem létező, ezért eleinte szokatlan tiltások és korlátozások természetesen felkeltették a fővárosi élclapok figyelmét is. Sorozatban születtek a viccek és karikatúrák a szabályok megszegőiről. A kihelyezett szöveg egyébként önmagában is igen tanulságos:

A szabályrendeletekben szereplő új, a közönség számára eleinte szokatlan korlátozásoknak a hatóságok úgy igyekeztek érvényt szerezni, hogy a felügyeletet közösen végezték a városi tanács alkalmazott őrei és a rendőrök. A Városliget gondozását és részbeni őrzését is a szegényházak lakóira bízták, amiért nekik szerény fizetés járt, a szegényházak pedig megkapták a kirótt bírságok egy részét. Az egyik leggyakoribb bírságolási ok évtizedeken keresztül a különféle közlekedési eszközök szabálytalan használata volt. Bármily meglepő, az 1900-as évek fordulóján már a kerékpárosok kitiltása is felmerült a park területéről, a gyalogosan korzózók gyakori panaszai miatt: „A legutóbbi időben a kerékpározók a Városligetben nem elégszenek meg már azzal, hogy sportjukat a Stefánia úton s a fenntartott egyéb kocsiutakon gyakorolják, hanem a gyalogjáróra is felmennek, sőt a Körönd útjaira is, és ott végigrohanva a sétáló közönség testi biztonságát nagy mérvben veszélyeztetik.”

Tipikus konfliktusforrás volt ebben az időben a katonatisztek előzékenynek nem mondható viselkedése is. A lovaikat járató tiszt urak gyakran letértek a kijelölt lovaglóutakról. Amint egy korabeli feljegyzésben olvasható, a közparkokba a hadsereg tisztjei és a Ludovika hallgatói „egyénenként, ritkábban csoportosan belovagolnak, a járdákon és a növényzeten keresztülvágtatnak, az őket fegyelmezni akaró parkőröket semmibe veszik, sőt esetenként fizikailag bántalmazzák őket.”

1889-ben Fuchs Emil főkertész írásban is panaszt tett amiatt, hogy a katonai lovaglóiskola tisztjelölt csapata, egy kapitány és egy hadnagy vezetésével, a Liget gyalogútjain és gondozott gyepén lovagolt. A csoportos gyakorlatozást a parkőrök felszólítására sem hagyták abba, sőt, a tisztek részéről „az illendő felszólításra gorombáskodó visszautasítás volt a válasz”. Mivel nem egyedi panaszról volt szó, a főváros vezetése hatékony intézkedést kért a hadtestparancsnokságtól a tisztjei által okozott rongálások és a gyalogos, sétálgató közönség háborgatása miatt, melyet a parancsnok írásos válaszában meg is ígért.

A közérzületet sértő viselkedésnek a hatóságok a parkőrök, a Ligetben állomásozó rendőrök és a szabályrendeletek együttes alkalmazásával igyekeztek elejét venni. Már 1879-ben, az általános szabályrendelet előtt  megtiltották a városligeti bódékban a pálinka árusítását. Az 1880-as évek végén a Ligetet körülvevő, a kerítést helyettesítő sövények rejtett átjáróit kifogásolták a környéken lakók: „A sövény számtalan átjáróját közbiztonság céljából is el kellene zárni, mert ezeket az utakat csakis azok a gyanús egyének használják, akik a rendes utakat, amelyeken a tisztességes emberek járni szoktak, különböző okok miatt kerülni szeretik.”  A városligeti rendőri őrszobán 1890-től, váltásokban tizennyolc fő adott szolgálatot: négy nappali és két éjszakai őrszem, az Iparcsarnoknál és a Műcsarnoknál további két őrszem ügyelt. Feladataik közé tartozott az épületek és az értéktárgyak védelme, a közrend és a közbiztonság fenntartása, és ügyelniük kellett, a parkőrökkel együttműködve, a növényzetre is.

A Városliget szórakoztató jellegéből adódóan éjszakánként is akadt bőven tennivalója a rend őreinek. Különösen az új mulatónegyed, Ős-Budavára 1896-os megnyitása után, amely az első időkben több tízezer vendéget fogadott naponta. Miközben a belvárosi vendéglők szinte kongtak az ürességtől, itt szinte mindig telt ház volt. Ős-Budavára működése első éveiben előkelőnek számító, jóhírű szórakozóhely volt, ahová az elegáns vendégek fiákeren vagy konflissal érkeztek. Az Ezredéves Kiállításra érkező, külföldi hivatalos küldöttségek is beiktatták esti programjukba Ős-Budavára meglátogatását.

A századfordulóra azonban az ideiglenesnek szánt épületek állapota, és ezzel párhuzamosan a vendégkör is alaposan leromlott. Ambrus Zoltán 1899-es írása szerint a mulatónegyed egyetlen hatalmas éjjeli kávéházzá vált, „ahol a szabadban lehetett kávézni és mulatozni, ha ugyan a lármás nótázás és a pincérnőkkel való társalgás is mulatság.”  Egyre több panasz érkezett a vendégek viselkedésére, nem is beszélve a titkos szeparékban történtekről. A fővárosi közgyűlésen is szóba került a pincérnők „tevékenysége” Ős-Budavárában, ahol „a pinczérleányok tömegesen bocsátják áruba testüket, s hivatásuk legnagyobb feladatát az képezi, hogy a »különszobák« mulató vendégeit drága és erős alkoholos italok fogyasztására provokálják.”  Végül, másfél évtizedes működés után, 1910-ben tűzveszélyessé nyilvánították és lebontották a mulatónegyedet.

Amíg a millennium idején a kocsikorzó és a ligeti sétalovaglás nagy népszerűségnek örvendett, az 1910-es évekre, a motorizáció elterjedésével megfogyatkoztak a lovasok. Adódott azonban helyettük új konfliktusforrás: a gyerekek. A Budapesti Hírlap 1911-ben felháborodott cikkben kelt ki a ligeti őrök túlkapásai ellen: „Az őrök állandóan széjjelvagdossák azokat a labdákat, amelyek a pázsitra esnek s mindent megtesznek, hogy a gyerekek ne játszhassanak a kedvük szerint a ligetben. S ha a szülők panaszra akarnak menni, meg sem hallgatják őket. De ki ellen is tegyenek följelentést, amikor a városligeti őrök még csak számozva sincsenek, hogy a közönség megjegyezhetné ezeket a durva fickókat? Panasz számos esetben volt már ellenük a városházán, de ott olyan kényelmesen intézik el az ilyen dolgokat, hogy jobb nem panaszra menni és jobb kimaradni a Városligetből. Ott kinn ezek a fickók az urak és – úgy látszik – felsőbb utasításra kergetik ki a gyerekeket abból a parkból, amely a legközelebb van a városhoz.”

A Ligetet szabályosan használó, illetve a szabályokat áthágó közönség és a park őrzésével megbízott hatósági személyek többfrontos harca a 20. század első felében - hullámzó eredménnyel - folyamatosan tartott. Mindegyik oldal mondta a magáét, erre álljon itt példaként két idézet a korabeli sajtóból. A tisztes közönség panasza: „A liget öntözése ellen nem lehet kifogást tenni, legföllebb csak azokat az oroszlánszívű parasztfiúkat tehetjük szó tárgyává, akik öntözik a ligetet. Rendesen estefelé öntöznek, amikor a padokat ellepte az üdülők serege. Ilyenkor aztán mindenkit elzavarnak a helyéről s látható kárörömmel annyira megöntözik a padokat, hogy annyira átnedvesednek, mint a cserlében áztatott bőr.” Az őrök panasza egy újságíró közvetítésében: „A Városligetben óriás az emberforgalom és nagy az őrködés, ennek következtében az ültetvények, a kerítések tovább maradnak épségben. De az őrök és rendőrök egyértelműen ezt mondják: - Uram, ha itt nem tartjuk szünet nélkül nyitva a szemünket, hát egy hét alatt minden ellopnak, ami ellopható, és egyébként is annyi kárt csinálnának a durva emberek, hogy nem győznők pótolni.”

Sajnos, az előző másfél évszázad minden oktalan vagy tudatos rongálása eltörpült amellett az óriási károkozás mellett, amit a Városligetben a 2. világháború okozott. A park súlyos károkat szenvedett az 1944-es bombázásoktól, majd az ostrommal járó hadi cselekményektől. A front átvonulása után a zöldterületet törmeléklerakó helyként, valamint az áldozatok ideiglenes eltemetésére használták. A Városligetet ekkor senki nem őrizte. A lakosság nyomora és a tüzelőanyaghiány oda vezetett, hogy a park fáinak egy részét kivagdosták és eltüzelték. A környék lakói arra is rájöttek, hogy az egykori Hattyú-tó helyén, a romos Iparcsarnok mellett tőzeget lehet kitermelni. Hordták azt is tüzelőnek.

A háborút követő években a közbiztonság gyenge lábakon állt, a bűnözési hullám csúcsokat döntött. Mivel ezen idők egyik legnagyobb értéke a ruha, a meleg kabát és a jó minőségű lábbeli volt, divatos bűnözési formává vált a vetkőztetés. A bokros parkok különösen alkalmasak voltak a gyanútlan járókelk lesből történő megtámadására.  A rendőrség ezért 1946-ban, közbiztonsági okokra hivatkozva, a Városligetben is kivágatta a háború pusztítását túlélő bokor- és cserjecsoportokat. A kétes alakok így valóban nem tudtak a bokrok sűrűjéből rátámadni a Liget látogatóira, ám a növényzetben és az élővilágban súlyos károk keletkeztek.

Néhány év alatt eltakarították a világháborús romokat, az újjáépítés keretében megkezdődhetett a park rendbetétele. Ám ekkor újabb „ligeti károkozó” jelent meg, aki fütyült a rendeltetésszerű használat szabályaira: maga az állam. A Rákosi-rendszer mindent a pártpolitikai szempontoknak rendelt alá, így nem okozott lelkiismereti kérdést az akkori vezetés számára, hogy 1950-ben a Liget zöldterületének 10 százalékát letarolja és az így nyert területet kikövezze a felvonulások és díszszemlék számára. A  lebetonozott utak és a gépkocsik térfoglalása azóta is folyamatosan tart, parkoló autók ezrei és egy autópálya forgalmas bevezető szakasza bontják meg jelenleg is a park zöldterületének természetes egyensúlyát.

A Városligetet gondozó kertészek az évtizedek során több hullámban igyekeztek helyreállítani a megmaradt zöldterületet: pótolták a fahiányokat, díszcserjéket ültettek, bemutató kertet alakítottak ki. Napjainkban zajlik, a téma fontosságát jelző viták közepette, a Liget használati szabályainak újraértelmezése, melynek eredményeként az eddiginél élhetőbb, rendezettebb, védettebb zöld környezet alakulhat ki a főváros szívében. (x)

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

17. A polgári átalakulás programja és megvalósulása a 19. századi Magyarországon
IV. Politikai berendezkedések a modern korban

• Az öntörvényű Garibaldit két magyar bajtársa is segítette a szicíliai partraszállásában
• Újjáélesztette a hazai szabadkőművességet a „dualizmus kultúrpápája”
• Egyedülálló módon megbecsülte gyárának alkalmazottait Ganz Ábrahám
• Elismert régész és szabadkőműves is volt a "dualizmus kultúrpápája"
• A fogságból is megszökött a magyar statisztika atyja, Keleti Károly
• Veszteséges pénznyelőből jövedelmező ágazattá tette a magyar vasutat Baross Gábor
• Sokallta Bosznia megszállásának költségeit, ezért lemondott a miniszterségről Széll Kálmán
• 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
• Egy „második kiegyezés” juttatta hatalomba a Generálist és mamelukjait