Rekordárat fizettek a világ egyik legritkább bélyegének egy példányáért
2021. június 28. 10:56 MTI
A világ egyik legritkább bélyegje, a vörös színű Mauritius 8,1 millió euróért kelt el egy ludwigsburgi árverésen Németországban.
Korábban
Az 1847 Mauritius 1d Ball Cover nevű bélyeget egy magángyűjtő vitte árverésre, kikiáltási ára négymillió euró volt.
Hárman licitáltak, végül egy Európában élő, német nyelvű gyűjtő kínálta érte a legmagasabb árat – közölte az aukciósház.
A vörös Mauritiusokat a világ legritkább és legértékesebb bélyegjei között tartják számon. Viktória brit királynőt ábrázolják, 1847. szeptember 21-én adták ki Mauritiuson.
Ezek voltak az első bélyegek, amelyeket brit koronagyarmaton bocsátottak forgalomba. Ötszáz példányban nyomták őket, mára alig maradt fenn belőlük, magángyűjteményekben és néhány múzeumban őrzik őket.
Különlegességüket az adja, hogy a Post Office (postahivatal) felirat szerepel rajtuk, a Post paid (bérmentesítve) helyett.
Állítólag az első sorozatra véletlenül nyomták a postahivatal feliratot. Ezért ezeket a ritkaságokat Post Office bélyegeknek is nevezik.
Két címlet, a narancs és a kék színű Mauritius készült, csak 500-500 példányban, rendkívül kevés maradt meg belőlük, ezért a világ legdrágább bélyegjei között tartják számon őket. Az 1900-as évek elején az eredeti nyomólemezről 300 darab új nyomatot készítettek múzeumi célokra.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2014
- Elhagyott kastély a 19. századi "Chicagóban"
- Rembrandt, a titokzatos
- Híres történelmi csókok
- Ilyen volt Hitler magánélete egy hódolója szerint
- A budai zsidóság az oszmán hódoltság idején
- A Horthy-Hitler-találkozók históriája
- Meghökkentő múltbéli fogások
- A Horthy-kultusz és a magyar zsidóság
- Az életébe került a mexikói kaland Ferenc József öccsének
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap