Reagan elnök szovjetellenes kirohanásai majdnem világégésbe torkolltak 1983-ban
2020. szeptember 27. 08:33 Múlt-kor
Korábban
Egy túlságosan életszerű NATO-hadgyakorlat
Az invázió igazolni látszott Andropov félelmeit, miszerint a granadai incidens remek példa az USA militarista, a katonai erő bevetését szorgalmazó hozzáállására a konfliktusok rendezésében. Tíz nappal a grenadai akció után megkezdődött az „Able Archer 83” fedőnevet viselő, egész Nyugat-Európára kiterjedő 10 napos NATO hadgyakorlat, amely kis híján megpecsételte a világ sorsát.
A Szövetséges Haderő belgiumi főhadiszállásáról Casteauból irányított Able Archer 83 a Szovjetunió és szövetségeseinek katonai ereje ellen fellépő egészen a nukleáris fegyverek bevetéséig eszkalálódó konfliktushelyzetet szimulált. A korábbi katonai gyakorlatok során nem alkalmazott elemek: kódolt rádióadások, rádiócsend és egy szimulált nukleáris riasztás, illetve a hadgyakorlat szokatlanul nagy volumene azonban teljesen megzavarta szovjet elemzőket, akik a hadgyakorlat ötödik napjára már abban a hitben éltek, hogy országukat hamarosan nukleáris támadás éri.
Az Able Archer hadgyakorlat hetedik napján november 9-én a nyugati hírszerzés jelentette, hogy a kelet-német és a lengyelországi támaszpontjaikon készültségbe helyezték a 4. szovjet légi hadsereg egységeit. A taktikai atomfegyverekkel felszerelt Szu–24-es vadászbombázók személyzete a pilótafülkében ülve várta a parancsot a támadásra.
A hírszerzés jelezte a Szovjet Északi és Balti Flotta egységeinek a készülődését és 300 interkontinentális atomrakéta készenlétbe helyezését is. A szovjet pártfőtitkár Andropov, miután informálta a Szovjetunióval szövetséges államok vezetőit a közelgő fegyveres konfliktusról, elindította a Szovjetunió atomrakétákkal felszerelt tengeralattjáróit az amerikai partok felé.
A fokozott szovjet katonai készültségről szóló hírek azonban nem keltettek pánikot a nyugati hírszerzés berkein belül. A befutó híreket elemző szakértők egyszerűen nem hitték el, hogy a szovjetek komolyan gondolják azt, hogy a Nyugat nukleáris háborúra készül. A valós veszélyre végül egy kettős ügynök ébresztette rá a kételkedő nyugatiakat.
Oleg Gorgyijevszkij igazi kémcsaládba született. Apja a szovjet hírszerzés sztálinista elődjénél, a rettegett NKVD-nél dolgozott, bátyja 1957-ben lépett be a KGB-be. Maga Gorgyijevszkij 1962-ben lett a szervezet tagja. Karrierje meredeken ívelt felfelé, hiszen 1983-ra a KGB londoni szárnyának ezredeseként a legmagasabb rangú KGB tisztként dolgozott az Egyesült Királyságban. Gorgyijevszkij miután teljesen kiábrándult a szovjet rendszerből, 1974-ben Koppenhágában vette fel a kapcsolatot a brit titkosszolgálattal.
Gorgyijevszkij tökéletesen tisztában volt a Kreml falain belül uralkodó paranoia mértékével és amint utasításokat kapott Moszkvából egy közelgő nukleáris csapás tárgyában azonnal értesítette a brit összekötőket. „Amikor közöltem a britekkel, hogy mi zajlik a másik oldalon”- írta később Gorgyijevszkij – „egyszerűen nem hittél el, hogy a szovjet vezetés olyan ostoba és szűklátókörű, hogy komolyan hisz egy küszöbön álló atomcsapásban.”
A britek csak akkor fogták fel a helyzet súlyosságát, amikor Gorgyijevszkij eléjük rakta a KGB utasításait. A meghökkent hírszerzők rögtön elküldték az átadott dokumentumokat miniszterelnöküknek, Margaret Thatchernek, aki továbbította azokat a CIA-nak.
A KGB-s direktívák a lobbanékony természetéről ismert CIA igazgató William Casey asztalán landoltak, aki személyesen továbbította azokat a Fehér Házba, ahol legelőször Reagan nemzetbiztonsági tanácsadója Robert McFarlane futotta át őket. Kezdetben McFarlane is szkeptikusan fogadta egy küszöbön álló nukleáris katasztrófa lehetőségét, de Gordijevszkij komoly veszélyt sejtető jelentései végül őt is meggyőzték, így McFarlane az elnökhöz fordult.
A diplomáciai vonalak Washington és Moszkva között forrni kezdtek. Az amerikaiak megpróbálták meggyőzni a Kreml urait, hogy az Able Archer nem több mint egy egyszerű hadgyakorlat. Reagan, hogy meggyőzze a szovjeteket az elnöki tanácsadót Brent Scowcroftot küldte Moszkvába, aki személyesen próbálta meggyőzni a szovjeteket arról, hogy az USA soha nem indítana meglepetésszerű támadást a Szovjetunió ellen.
Az amerikai erőfeszítések nem győzték meg Andropovot Reagan jó szándékáról, de arra elegendőek voltak, hogy a szovjet pártfőtitkár ne indítsa el a pusztító szovjet hadigépezetet. Andropov ettől kezdve várt és figyelt. Az Able Archer folyamán a szovjet erők indítási parancsra várva végig készültségben voltak, amely csak november 11-én a nagyszabású nyugat-európai hadgyakorlat lezárásával ért véget.
A józan ész végül diadalmaskodott a túlfűtött indulatokon a mélyen gyökeredző bizalmatlanságon és paranoián. Az atomkatasztrófa tudósok által felvázolt következményét, a nukleáris telet végül elkerülte az emberiség, de az apokalipszis hideg szele egy pillanatra megcsapta a világot.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. Államalapítás és az új rend megszilárdulása Magyarországon a 10–13. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- Egyensúlyteremtő képességében rejlett Szent István sikereinek titka
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap