Razzia közben kerültek elő Hitler lovai
2015. május 21. 09:52 MTI
Egy németországi házkutatáson bukkantak rá azokra a bronzból készült életnagyságú lószobrokra, amelyek egykor Adolf Hitler berlini hivatala előtt álltak, majd a nyolcvanas évek végén eltűntek egy kelet-németországi szovjet laktanya területéről. A razzia során a náci vezér egyik kedvenc képzőművészének több emelet magasságú domborművére is rátaláltak.
Korábban
Arno Breker gránitból faragott domborműve és Hitler másik kedvenc szobrásza, Josef Thorak két bronzlova egy hat tartományra kiterjedő razzián került elő, amelyet a berlini tartományi bűnügyi hivatal illegális műkincskereskedelemmel foglalkozó osztályának irányításával hajtottak végre, több évig tartó nyomozás után. A műalkotásokra a Rajna-vidék-Pfalz tartománybeli Bad Durkheimben bukkantak rá, egy raktárban.
Az ügyről elsőként beszámoló Bild című lap az online kiadásában azt írta, hogy a dombormű - amely egy derékig meztelen, izmos férfit ábrázol, a kezében karddal - olyan magas, mint egy négyemeletes ház, a lószobrok pedig egyenként több tonnásak és az elkészítésükhöz felhasznált bronz is több százezer eurót ér, míg az alkotások feketepiaci értéke több millió euró lehet.
A két bronzló hollétéről legutóbb 1988 márciusában készült feljegyzés. Akkor a Berlin közelében, az egykori NDK területén fekvő Eberswaldéban álltak egy szovjet laktanya civilek által is látogatható sportpályája mellett Arno Breker két szobra és a náci Németország egy további neves szobrásza, Fritz Klimsch két alkotása mellet. Ez utóbbiak a náci testkultusz jegyében készült művek voltak, sportos alkatú embereket ábrázoltak, valószínűleg éppen ezért állították fel őket a pálya mellett.
A szobrokról Magdalena Busshart művészettörténész készített feljegyzéseket, és 1989 januárjában a Frankfurter Allgemeine Zeitung című lap cikket közölt szakértőtől az alkotások sorsáról. Nem sokkal ezután egy olvasó megírta a nyugatnémet lap szerkesztőségnek, hogy már egy szobor sincs a laktanya udvarán.
A Bild szerint az alkotásokat nagy valószínűséggel a keletnémet kormány devizaellátásért felelős hivatalának vezetője, Alexander Schalck-Golodkowski tűntette el. Schalck-Golodkowski egyebek között úgy szerzett devizát, hogy közgyűjteményekből és magángyűjteményekből lefoglalt műtárgyakat, majd eladta azokat Nyugaton, és meglehet, hogy valamikor 1988 márciusa után szovjet katonákkal összejátszva ellopta a szobrokat az eberswaldei laktanyából.
Ezt az elméletet támasztja alá, hogy két éve Magdalena Busshartot felkereste egy König néven bemutatkozó ember, aki azt állította, hogy Schalck-Golodkowski munkatársa volt és tudja, hol rejtették el az egykor Hitler kancelláriája előtt felállított bronzlovakat. Az illető jelentős összegért osztotta volna meg az értesülést a művészettörténésszel, aki azonban nem volt hajlandó fizetni. König soha többé nem jelentkezett - írta a Bild.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. IV. Béla uralkodása és a tatárjárás
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Élete utolsó évtizedét a fiával való háborúskodással töltötte IV. Béla király
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Kétnapi járóföldre mindent holttestek borítottak a muhi csata után
- A legenda szerint Árpád-házi Szent Kinga imádsága mentette meg Lengyelországot a tatárdúlástól
- Mégsem az extrém időjárás kergethette ki a tatárokat a Kárpát-medencéből
- Batu kán és a szláv favágók
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.