Ragacsos rizs és évszázados könnyek: hét híres fal a történelemből
2020. október 27. 08:23 Múlt-kor
Korábban
Babilon falai
II. Nabú-kudurri-uszur (Kr. e. 605-562) nagyszabású építkezéseinek köszönhetően a több százezer lakosú Babilon a világ egyik leglenyűgözőbb városává vált.
A szinte szabályos téglalapot formázó, utcái ésszerű elrendezése miatt a várostervezésre is nagy hatást gyakorolt várost kettős falrendszer vette körül.
A város főutcájára, a mázas téglákkal borított Felvonulási útra észak felől a Kr. e. 575-ben a város nyolcadik bejárataként megépített, hasonlóan díszített Istár-kapun át lehetett belépni.
„A falak tetején egymással szemben emeletes épületeket húztak fel, közöttük pedig egy négyesfogatnak is elegendő utat hagytak. A falakon körben száz torony áll, amelyek, akárcsak az ajtók és küszöbök, bronzból készültek” – írta Hérodotosz a Babilon több százezer lakosának biztonságát óvó hatalmas falrendszerről.
A történelem atyjának leírása alapján a város falai 90 méter magasak, 26,5 méter vastagok és közel száz kilométer hosszúak voltak. Hérodotosz azonban – mint oly gyakran – eltúlozta a méreteket.
Az egyik legcsodálatosabb ókori városnak azonban így sem kellett szégyenkeznie: bár a sokszínű források, régészeti leletek különböző adatokról árulkodnak, az biztos, hogy mindkét falrendszer legalább 7-8 méter szélességű volt.
Az utóbbi években kalapácsok visszhangja hallatszik Babilon omladozó falain. Rájuk is fér a renoválás, ugyanis a ledönthetetlennek vélt, 2600 éves falakat azóta az elemek: a sós víz, a szél, valamint a külföldi hódítók sem kímélték.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Anno
- A kataklizma, ami elhozta a portugál gyarmatbirodalom végét
- Az elektromos jelzőlámpával világelső lett a forgalmi káosz legyőzésében Cleveland városa
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Bosszúvágy, pénzhiány, hatalmi intrikák: a keresztesek pusztítása Konstantinápolyban
- Patton tábornokot előbb az amerikaiak, majd a szovjetek próbálhatták meg eltenni láb alól
- Végső elkeseredésében választotta a halált az első világháború utolsó percében elesett katona
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap