Ragacsos rizs és évszázados könnyek: hét híres fal a történelemből
2020. október 27. 08:23 Múlt-kor
Korábban
Az emlékezés helye
„A seb, mely lezárult és begyógyult” – így jellemezték a vietnámi veteránok 1982-ben felavatott – valóban egy gyógyuló sebre hajazó – washingtoni emlékművét, amely az amerikai fegyveres erők azon tagjainak emlékére készült, akik elhunytak vagy eltűntek a délkelet-ázsiai harcokban.
1979-ben, négy évvel Saigon eleste után merült fel az ötlet, hogy méltó emléket állítsanak a Vietnámban harcoló amerikai veteránoknak.
A kezdeményezést sokan támogatták, magánszemélyek adományaiból végül 8,4 millió dollár jött össze. Egy évvel később a Lincoln Memorial melletti helyet jelölték ki helyszínként.
Az emlékmű egyik legismertebb része a Maya Lin amerikai építész által megálmodott, évente hárommillió látogatót vonzó emlékfal.
A 75 méter hosszú, fekete színű, Indiából származó gabbrókőből készült fal V-alakban helyezkedik el: csúcsánál 3,1 méter magas, a szélein azonban csupán 20 centiméteres. Egyik szárnya a Washington Monument, a másik pedig a Lincoln Memorial felé mutat.
A megrázó, ám a díszítés hiánya miatt máig ellentmondásos megítélésű alkotáson rang és egység megjelölése nélkül, a csúcstól kiindulva halálozási sorrendben 58 307 név szerepel.
Az elhunytakat gyémánttal, az eltűnteket pedig egy kereszttel jelölték meg, ha pedig valamely eltűntként nyilvántartott személyről kiderülne, hogy túlélte az ázsiai poklot, a protokoll szerint egy kört vonnának a keresztje köré. Erre azonban még sohasem került sor.
A megszokott rituálé szerint a hozzátartozók az emlékműhöz egy-egy darab papírral érkeznek, amelyet a szeretett nevére illesztve zsírkrétával vagy grafitceruzával átsatírozzák a nyomát. Néhány méterre az emlékműtől három katona szobra figyeli társaik nevét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2021
- A popzene és a politika az 1980-as és 1990-es években
- Holländer Margit lágerélményei
- Göring, az élvhajhász náci
- A középkori élet hét legkülönösebb veszélye
- A két Karátsonyi-kastély Beodrán
- A magyar könnyűzene az 1980-as években
- Az indián fogságnaplók üzenete
- Szendrey Júlia világai
- Vacsoraversenyek az 1930-as évek Budapestjén
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.