Programsorozat idézi meg Francisco de Zurbarán, a spanyol aranykor festőjének életművét
2021. szeptember 28. 12:01 MTI
A programsorozat nem csak a festő Szépművészeti Múzeumban bemutatott munkáira hívja fel a figyelmet, csütörtökön az Uránia Moziban egyetlen alkalommal lesz látható Arantxa Aguirre Zurbarán és tizenkét fia című filmje.
Korábban
Az 1598-ban született Francisco de Zurbarán elsősorban biblikus tárgyú műveiről vált ismertté. A Cervantes Intézet Fedezd fel Zurbaránt! programsorozata mindenekelőtt a festő Szépművészeti Múzeumban bemutatott munkáira hívja fel a figyelmet.
Az Uránia Nemzeti Filmszínházban bemutatják Arantxa Aguirre 2020-as filmjét is. A vetítés vendége Mar Borobia, a Thyssen-Bornemisza gyűjtemény régi képtárának vezető kurátora lesz – közölte az MTI-vel a Cervantes Intézet.
Mint a közlemény emlékeztet, Zurbarán életművében kiemelkedő helyet foglal el az az 1640 körül Sevillában, talán az Újvilág számára festett, tizenhárom vászonképből álló sorozat, amely Jákobot és tizenkét fiát életnagyságban ábrázolja. A képsorozat darabjai a közelmúltban hosszú idő után egyesültek újra egy, az Egyesült Államokban rendezett kiállítássorozat alkalmából.
Pénteken Mar Borobia tart előadást Zurbarán vallási témájú festészetéről a Cervantes Intézetben, majd Lantos Adriánával, a Szépművészeti Múzeum spanyol gyűjteményének kurátorával folytat eszmecserét a Zurbarán: realizmus és misztika címmel rendezett beszélgetésen.
A két szakember többek között Zurbarán képeinek az Újvilágba utaztatásáról, valamint Izrael tizenkét törzséről és a sevillai „aranykorról” is mesél.
A sorozat felvezetéseként a Cervantes Intézet Művészeti pirulák elnevezéssel online sorozatot is indított, amelyben Lantos Adriána Zurbarán Budapesten látható alkotásainak titkait tárja fel.
A Szépművészeti Múzeum spanyol gyűjteménye az intézmény egyik legféltettebb kincse. Azon túl, hogy a művek száma is jelentős – mintegy 120 festmény –, a kollekció gazdagsága és változatossága is egyedülálló, a madridi Prado Múzeumon kívül más intézmény nem büszkélkedhet hasonlóval.
A látogatók hű képet kaphatnak a spanyol művészet 15. és 19. század közötti időszakáról, más munkák mellett három – a mester különböző alkotói korszakaiból származó – Zurbarán-festményen keresztül – áll a közleményben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
művészet
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon
- A festészet mellett a háború művészete is foglalkoztatta Leonardo da Vincit
- Századokon átívelő grafikai kiállítás nyílt a Szépművészeti Múzeumban
- Hazai és külföldi művésznők történeteit ismerhetjük meg a Magyar Zene Házában
- Anna Margit festőművész életművéből nyílik kiállítás a Nemzeti Galériában
- Az ópium és a hasis hatásairól is írt a szabados életvitelű Charles Baudelaire
- Fotóművészeti kiállítás nyílik Moholy-Nagy és Robert Capa alkotásaiból
- Többször is jó kapcsolatai húzták ki a bajból Max Ernst festőt
- Depressziója rányomta bélyegét Goya késői művészetére
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap