Piócagyűjtő, mumifikáló, előkóstoló – a történelem hét legrosszabb foglalkozása
2021. január 14. 10:15 Múlt-kor
Korábban
A főszékletőr
„Legyen a könnyebbítő hely szép és tiszta
és a deszkák zöld ruhával jól beborítva,
a luk helyénél nehogy látszódjon a deszka,
legyen rajta párna, s mocsok rajta ne bosszantsa.
Legyen takaró, pamut és szövet az alfelet azzal törölni meg,
és amint hív, állj készen,
válladon törölközővel, tállal és kancsóval a kezedben.”
Ez az 1452-ből fennmaradt versike az angol királyi mellékhelyiségért felelős szolgák tennivalóit tartalmazta. Kezdetben alacsony presztízsű feladatkörről lehetett szó, amelynek lényege, hogy az uralkodó kényelme a szobavécén történő trónolás közben se szenvedjen hiányt.
A Tudor-korszaktól, elsősorban VIII. Henrik uralkodása idejétől azonban a főszékletőr egyre fontosabb méltóságnak számított. Hiszen míg a király a vécén ült, az is a feladata volt, hogy szóval tartsa az uralkodót, meghallgassa annak titkait, sőt, minden bizonnyal még arra is lehetősége nyílt, hogy ő is megossza vele saját személyes vagy éppen politikai problémáit.
Tartottak a hatalmától
A kiváltságos személy a XVI. századtól kezdve folyamatosan a király mellett tartózkodott, utazásaira is elkísérte. Egy idő után már az uralkodói hálószobáért, az öltözködésért is felelős volt, sőt előfordult, hogy ő intézte a király személyes ügyeit.
Az udvari körökben gyakran – s joggal – tartottak a főszékletőr hatalmától, mivel a király egyik legszemélyesebb tanácsadójaként temérdek bizalmas információval rendelkezett, olykor a királyi pecséthez is hozzáférhetett. A XVIII. század elejére – a magánélet térnyerésével párhuzamosan – azonban e méltóság jelentősége csökkent.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Hitler
- Lecserélte a francia forradalom jelszavait a németekkel kollaboráló rezsim
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Megújulva, múzeumi kiállítótérként adták át az egykori levéltár épületét Kaposváron
- Hitler legbelső titkait is elárulta a szövetségeseknek korábbi bizalmasa, „Dr. Sedgwick”
- Nemcsak információs küzdelemben, tűzharcban is alulmaradtak a sörpuccs kirobbantói
- Perceken múlt, hogy elkerüljük a második világháborút
- Mondvacsinált „provokációra” válaszul kezdődött el a második világháború
- Mit érhetett volna el valójában a Valkűr-hadművelet sikere?
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 20:20
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 18:05
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 16:05
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén 15:05
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05