Hét híres dadogó Démoszthenésztől Marilyn Monroe-ig
2021. január 5. 10:29 Múlt-kor
A dadogás ősidők óta jelen van az emberiség történetében. Az évezredek folyamán számos teória látott napvilágot a beszédhiba okait illetően, és ennek megfelelően a gyógymódok is rendkívül sokszínűek voltak. Bár a kommunikációs nehézségek sokszor megnehezítik a beszédhibások életét, az összeállításunkban szereplő hét híres dadogó története jól példázza, hogy kellő eltökéltség esetén nem jelenthetnek akadályt.
Korábban
Démoszthenész
A tehetős athéni családból származó, de apja halála miatt már fiatalon komoly anyagi gondokkal szembesülő Démoszthenész (Kr. e. 384-322) rögös utat járt be, míg gyerekkori álmait valóra váltva szónok, és nem mellesleg kitűnő politikus lett.
A sokat betegeskedő, társai által gyakran kigúnyolt fiatalember már nagyon korán eldöntötte, hogy szónoki pályára kíván lépni.
Démoszthenész előtt azonban legyőzhetetlennek tűnő, hatalmas akadályként tornyosult dadogása. De a becsvágyó ifjú nem adta fel. Plutharkosz beszámol róla, hogy beszédhibája legyőzése érdekében kavicsokkal a szájában gyakorolta a beszédet.
Hogy hangját megerősítése, futás közben is szónokolt, beszédeit pedig gyakran a házában lévő hatalmas tükör előtt gyakorolta be.
Abban, hogy Démoszthenész végül híres szónok lett, nagy szerepe volt Szatürosz nevű színész barátjának is, aki megtanította a helyes előadásmód kimunkálásának fortélyaira. Démoszthenész föld alatti dolgozószobát építtetett magának, ahol órákon át képezte hangját, és csiszolta tökéletesre megszólalásainak eleganciáját.
Eltökéltségét jól mutatja, hogy olykor hónapokon át csak feje egyik feléről nyíratta le a haját, hogy előnytelen külseje miatt elmenjen a kedve a kimozdulástól, és így kényszerítse magát a gyakorlásra.
Kitartásának meglett az eredménye. Kora – és a történelem – egyik legnagyobb szónokaként tartják számon, akinek II. Philipposz makedón király ellen írt filippikái a retorika csúcsteljesítményeit jelentik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. Az ipari forradalom
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Ausztál kőművesekre, sztrájkok áldozataira és Szent Józsefre emlékezünk május 1-jén
- A bálnavadászat brutális gyakorlata olajozta be az ipari forradalom fogaskerekeit
- Az ipari forradalom szennyezésének legkorábbi nyomait mutatták ki a Himalája gleccserében
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- Száz évre romba dőlt a kínai gazdaság, miután a britek megszerezték a tea titkát
- Egy chicagói sztrájk halálos áldozatainak emléknapja volt eredetileg május 1.
- Gőzerővel indította el az ipari forradalmat James Watt találmánya
- Meglepő vége lett a ló és a gőzmozdony versenyének 1830-ban
- Mi volt az angol ludditák igazi célja a géprombolással?
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap