Öt vakmerő rabszolgaszökés
2015. november 12. 08:30
Korábban
A fehér férfinak álcázott rabszolganő
Kreativitásban és merészségben kevesen vehetik fel a versenyt William és Ellen Crafttal. Bár William és Ellen 1846-ban, a georgiai Maconben összeházasodott, nem ugyanazon az ültetvényen dolgoztak. Mivel nem szerettek volna egymástól elszakítva élni, kidolgoztak egy tervet. A világos bőrű Ellen rövidre vágatta a haját, férfinak öltözött, és kötszerrel bugyolálta be a fejét, hogy egy balesetet szenvedett fehér férfinak tűnjön. William eközben Ellen hűséges fekete szolgájának adta ki magát. 1848. december 21-én ezzel az álcával szálltak fel egy északra tartó vonatra. Bár úgy tűnt, a terv kudarcra ítéltetett, miután Crafték Ellen urának egyik közeli barátja mellé ültek be, de a remek álca bevált, és a férfi nem ismerte fel ismerőse rabszolgáját.
Crafték napokon át utaztak vonatokon és gőzösökön, miközben remek szállodában szálltak meg, hogy ne keltsenek gyanút. Mivel Elen nem tudott sem írni, sem olvasni, a karját is felkötötte, hogy ne kelljen aláírnia egyetlen jegyet vagy dokumentumot sem, ám a pár majdnem lebukott, amikor egy charlestoni hajó legénységének az egyik tagja nem volt hajlandó aláírás nélkül jegyet adni Craftéknak. Szerencséjükre azonban az előző hajó kapitánya éppen arra tartott, és aláírt helyettük, így felszállhattak a gőzösre. A házaspár karácsony napján érkezett meg Philadelphiába. Abolicionistáknál szálltak meg, mielőtt folytatták volna az útjukat Bostonba. Félve uraik bosszújától, a pár végül Angliában kötött ki, ahol családot alapítottak, és kiadták visszaemlékezésüket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
régészet
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál
- Megérzései segítették a modern régészet alapjait megteremtő Dörpfeldet
- Máig számos rejtély övezi a Húsvét-sziget hatalmas szobrait
- Hosszú várfogság után vált a magyar régészet atyjává Rómer Flóris
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Kulturális központtá alakítják át a felújított gyalui várkastélyt
- Visszaadnák a Mikó-vár történelmi arculatát
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap