Öt filmbe illő bosszútörténet
2015. július 24. 08:26
Korábban
Az igazi becstelen brigantik
A bosszúmozi királya, Quentin Tarantino híres filmjének forgatókönyvét igaz történet alapján írta. Miután a háború véget ért, rengeteg holokauszttúlélő vette megrökönyödéssel tudomásul, hogy számos náci háborús bűnös mindenféle büntetés nélkül megússza az általa elkövetett gonosztetteket. 1945 tavaszán - a feltételezések szerint Bukarestben - zsidók egy csoportja úgy döntött, hogy ha a hatóságok nem képesek a megfelelő büntetést kiszabni a nácikra, akkor majd ők megteszik. Bosszúállók néven alakították meg paramilitáris alakulatukat, és elsősorban olyan magas rangú SS-vezetőkre utaztak, akiket - bár nyilvánvalóan emberiesség elleni bűnöket követtek el - nem citáltak bíróság elé.
A bosszúállók katonai rendőröknek álcázták magukat, majd amint rábukkantak egy bujdosó nácira, azt hazudták, hogy biztonságos helyre viszik. Bár ez meg is történt, a kijelölt óvóhelyre érve megölték az addig mit sem sejtő áldozatukat. A fojtogatástól kezdve az akasztáson keresztül a kerozininjekcióig számos módszerrel végeztek az elfogott nácikkal. Egy alkalommal 1900 egykori német foglyot betegítettek meg súlyosan azzal, hogy arzénnal mérgezték meg a kenyerüket. Miután azonban a csoport alapítója, Abba Kovner azzal állt elő, hogy - a hatmillió meggyilkolt zsidó halálának megbosszulása érdekében - mérgezzék meg a német víztározókat, a britek letartóztatták a bandatagot, akit valószínűleg a saját társai dobták fel. Bár a csoport egy ideig még működött, tevékenységükre a hatóságok ezután már jobban odafigyeltek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Tudta-e, hogy...?
- 10 érdekes tény a Szent Koronáról
- 7 mitológiai lény, melyektől rettegtek a régmúltban
- Tíz tény Jackie Kennedy-ről
- Tíz meglepő tény az angliai csatáról
- Támadó marslakók, megtévesztett nácik, kőkori törzs – hét grandiózus átverés a történelemből
- 10 meglepő dolog Madame Curie-ről
- 10 félresikerült kivégzés a történelemből
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult
- 10 tény a Mona Lisáról
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap