Orvosok is megállapították, hogy természetes módon maradt épen Szent Bernadett holtteste
2020. február 11. 11:48
Hideg, borús februári nap volt. Dél körül járt az idő. Bernadette Soubirous, a Pireneusok lábánál fekvő városka, Lourdes molnárjának legidősebb lánya húgával, Marie-val és a szomszéd kislánnyal épp rőzsét szedett a hegyi patak partján, hogy este legyen mivel alágyújtani a vacsorának.
Korábban
Mivel kevés tűzifának valót találtak, Marie és a szomszéd lány úgy döntöttek, átmennek a patak túloldalára. A gyakran betegeskedő, vézna Bernadette eleinte vonakodott mezítláb a patakba gázolni, ám egy idő után mégis rászánta magát az átkelésre.
Már épp levette a facipőjét és harisnyáját, amikor különös zúgást kezdett hallani, majd eltűntek előle a fák, nagy fehérséget látott, és a közeli barlangnál egy vakítóan sugárzó szellemalak jelent meg előtte.
1858. február 11-e, a látomás napja teljesen megváltoztatta a kislány életét. Az alak a harmadik találkozás alkalmával már meg is szólította a lányt, március 25-én pedig így felelt a kilétéről érdeklődő Bernadette-nek: „Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás”. Szűz Mária július 16-ig összesen 18 alkalommal jelent meg a lány előtt.
Bernadette látomásai hatására 22 éves korában apácának állt. Hátralevő éveit a nevers-i St. Gilard-kolostorban töltötte. 1879-ben, 35 éves korában, csontturberkulózisban halt meg.
Maradványait 30 évvel később, boldoggá avatásakor hantolták ki. Kiderült, hogy míg a kezében tartott kereszt és rózsafüzér is oxidálódott, a holttest szinte tökéletesen ép maradt.
Két orvos – egymástól függetlenül – is megállapította, hogy külső beavatkozásnak, balzsamozásnak nyoma sincs.
A holttestet ezt követően még két alkalommal exhumálták, és feljegyezték, hogy az állapota a bőr befeketedésén kívül szinte változatlan.
Amikor az utolsó, 1925-ös kihantoláskor eltávolították a májat, döbbenten tapasztalták, hogy a gyorsan bomló szerv szinte tökéletes állapotban van.
Bernadette-et végül XI. Piusz pápa avatta szentté 1933-ban. Lourdes, a jelenések helyszíne még manapság is a világ egyik leglátogatottabb zarándokhelye.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. A reformkor fő kérdései
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Miért volt vértelen 1848. március 15-e?
- A nyelv átalakításáról szóló vitát is beindította a magyar államnyelvvé tétele
- Az irodalomban és a politikában is maradandót alkotott Kemény Zsigmond
- Az 1848-49-es szabadságharcban is tevékeny szerepet vállalt Irinyi János
- Alacsonyabb származása miatt sosem teljesülhetett be Vörösmarty első szerelme
- A cenzúra kicselezése érdekében adott alcímet a Himnusznak Kölcsey Ferenc
- Alig épült meg, máris történelmi esemény színhelye lett a Nemzeti Múzeum
- Nem láthatta színpadon a Bánk bánt Katona József
- Csatatértől az elmegyógyintézetig: ki volt Széchenyi István gróf?
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap