Óriási sikere van az ingyenesen elérhető magyar vígjátékoknak
2020. május 5. 10:02 MTI
Csaknem százezren tekintették meg a klasszikus magyar vígjátékokat a hétvégén, május 10-ig virtuálisan elérhetőek többek között a Hyppolit, a lakáj, a Meseautó, a Mágnás Miska, A tanú, a Roncsfilm és a Csinibaba című hazai filmalkotások is - közölte a Nemzeti Filmintézet (NFI) hétfőn az MTI-vel.
Korábban
A magyar film napja alkalmából az NFI 20 klasszikus vígjátékot tett ingyenes elérhetővé online április 30-án.
Teljes körűen felújítva és digitalizálva látható a Bacsó Péter által 1969-ben rendezett A tanú, a 90-es évek egyik legnagyobb közönségsikere, a Tímár Péter rendezésében készül Csinibaba és Török Ferenc 2001-es generációs kultfilmje, a Moszkva tér is.
Ezt a három filmalkotást megközelítőleg százezer érdeklődő látta a napokban - olvasható a közleményben.
Mint írják, az NFI Filmarchívum munkatársai a magyar film különböző korszakaiból, nyolc évtized kiemelkedő magyar vígjátékaiból válogattak.
A 20 film közül több ezúttal látható először az interneten. A vígjátékokban viszontláthatják az érdeklődők többek között Bodrogi Gyulát, Dajka Margitot, Gálvölgyi Jánost, Gobbi Hildát, Latabár Kálmánt, Mucsi Zoltánt és Pécsi Ildikót is.
A magyar film napját április 30-án ünneplik 2018 óta annak emlékére, hogy ezen a napon mutatták be az első magyar filmet, a Zsitkovszky Béla rendezésében készült A táncz című alkotást 1901-ben.
A klasszikus magyar vígjátékok május 10-ig a magyarfilmnapja.hu weboldalon érhetők el - zárul az összegzés.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 2024.05.10.
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 2024.05.10.