Okos bombák és lángoló olajkutak – vihar a Perzsa-öbölben
2016. január 17. 10:26
„A nagy párbaj, a csaták csatája elkezdődött” – mondta 1991. január 17-én az iraki néphez intézett szózatában Szaddám Huszein iraki diktátor néhány órával azután, hogy az amerikai vezetésű koalíciós erők megindították a Sivatagi Vihar hadművelet. A szövetséges csapatok az ENSZ Biztonsági Tanácsának felhatalmazásával kezdték meg a légicsapásokat, mivel a korábban elfogadott szankciók nem hozták meg a várt eredményt, az iraki csapatok Kuvaitból történő visszavonását. A Szaddám által remélt nagy összecsapás azonban elmaradt. A koalíciós alakulatok óriási fölénye már a háború kezdetén megmutatkozott, a február végén elindított szárazföldi offenzíva pedig néhány nap alatt összeroppantotta az iraki haderő ellenállását. Az öbölháborút sokan a Szaddam Huszein hatalmát megdöntő 2003-ban indított iraki háború előjátékának tekintik, amely számos tekintetben hozott újdonságot a 20. század korábbi fegyveres összetűzéseihez képest.
Korábban
A végzetes találkozó
Irak gazdasági helyzete a 80-as évek végén katasztrofális volt. Az ország erőforrásait teljesen kimerítette a szomszédos Irán ellen 1980 és 1988 között vívott háború. A közel-keleti ország – elsősorban az öböl menti kis olajmonarchiákkal és Szaúd-Arábiával szemben fennálló – államadóssága a háború végeztével mintegy 80 millió dollárra rúgott. Irak legnagyobb hitelezője szomszédja, Kuvait volt. Szaddám Huszein arra hivatkozva, hogy az irak-iráni háborúban az olajmonarchiákat is megvédte az iszlamista Iránnal szemben, idővel egyre hangosabban kezdte követelni adósságai elengedését. A kuvaiti emírnek azonban esze ágában sem volt elengedni Irak tartozását, sőt, a kőolaj-kitermelés növelésével – az ily módon alacsonyan tartott olajárak segítségével – még nagyobb válságba taszította szomszédját.
Ebben a helyzetben Szaddám a háború mellett döntött. Kuvait a bászrai tartomány része volt az Oszmán Birodalomban, majd 1913-ban autonómiát kapott, de mindig is az iraki nacionalista törekvések középpontjában állt. Irak azzal vádolta meg szomszédját, hogy a két ország határán fekvő a világ egyik legnagyobb olajlelőhelyének, a Rumaila olajmezőnek az iraki részéről is termel ki olajat. Kuvait lerohanása a küszöbön állt. Világos volt, hogy amennyiben Szaddám megszerzi Kuvaitot, a térség nagyhatalmú urává válik, folyamatos veszélyt jelentve az öböl menti olajmonarchiákra. A világ hatodik legnagyobb légierejét és a régió legnagyobb hadseregét birtokló ország a térségbeli olajkészletek megkaparintásával már alapvető amerikai érdekeket veszélyeztette volna.
Az amerikai támadás Kuvait iraki lerohanása esetén tehát borítékolható volt, kellően erélyes diplomáciai fellépéssel azonban talán elkerülhető lett volna a háború. 1990. július 25-én April Glaspie, az Egyesült Államok iraki nagykövete Bagdadban találkozott Szaddám Huszeinnel. Bár 1991 áprilisában a Szenátus Külügyi Bizottsága előtt zajló meghallgatásán úgy emlékezett, hogy világosan közölte a diktátorral, hogy Washington rosszallással tekintene egy Kuvait elleni háborúra, valójában nem ez történt. A találkozón ugyanis gyakorlatilag kijelentette: nem kívánnak beavatkozni az Irak és Kuvait közötti konfliktusba.
Glaspie később bevallotta, meg sem fordult a fejében, hogy Huszein valóban meg akarja támadni Kuvaitot. Pedig a szándék ekkorra már nyilvánvaló volt: Szaddám 30 ezer katonát vonultatott fel az iraki-kuvaiti határon. A nagykövet asszony naivitása sokba került. Ha a nyilvánvaló jelek hatására erélyesebben lép fel – amellett, hogy nem szakad vége idő előtt diplomáciai pályafutásának –, könnyen elképzelhető, hogy nem tört volna ki az öbölháború.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1956
- Bebörtönzött ismerőseit tervezte kiszabadítani Mansfeld Péter
- Nem nélkülözhette a Kádár-korszak filmvilága a forradalom mellett kiálló színészlegendát
- Politikai célokat is szolgált az 1956-os épületkárok helyreállítása
- Így karácsonyoztak a magyar menekültek Camp Kilmerben
- A melbourne-i medence véres vizében folytatódott a harc a Szovjetunió ellen
- Újabb fegyveres felkelést vizionált a pártsajtó az '56-os nőtüntetés nyomán
- A megtorlásra szabott új törvényekkel bosszulta meg 1956-ot a Kádár-diktatúra
- A szovjet forgószél, amely elsöpörte a magyar szabadságot
- Nagy-Britanniát és Franciaországot is azzal szembesítette a szuezi válság, hogy nem birodalmak többé
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.
- Hollywood szinte összes díját begyűjtötte Audrey Hepburn 2024.05.04.